Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Válságmenedzselés az Airbus-nál?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hogyan lehetnének úrrá az Airbus új óriásgépe körül felmerült problémákon? - erre a kérdésre próbál választ találni az Airbus többségi tulajdonosa, az EADS felügyelőtanácsa. A cég egyik vezetője a hamburgi összeszerelő üzemet hibáztatta a késlekedésért, de hangoztatta, hogy tavasszal még semmiféle rendellenességet sem tapasztaltak a cég mérnökei.

Noel Forgeard szerint az igazgatóság már áprilisban tudomást szerzett az A380-as Airbus-óriásgép elektronikus problémáiról, de akkor még úgy tűnt, hogy nem lesz késlekedés
a megrendelt repülök leszállításában.

Az InfoRádió németországi tudósítója szerint az EADS társvezetője a múlt hétvégén azonban már legalább fél éves késésről beszélt, aminek következtében zuhanni kezdtek az Airbusz részvényei. Forgeard viszont tagadta, hogy kora tavasszal azért adta el saját részvényeit, mert értesült a szállítási késedelmekről.

A cég is vizsgálódik

Az EADS másik társvezetője, a francia Arnauld Lagardere tájékoztatása szerint a cég is vizsgálatot indított a részvények árfolyamesésével kapcsolatban, illetve Forgeard ügyében. Jól értesült források szerint a cég felügyelőtanácsának hétfői ülésén szóba kerül Forgeard esetleges menesztése is.

A világ legnagyobb utasszállító gépéből elsőként a Szingapúri Légitársaság rendelt nagyobb mennyiségben, időközben azonban a német Lufthansa is bejelentette igényét az A380-asra.

A jóval kisebb utasterű A320-as gépek leszállításában egyelőre nincs fennakadás. Ebből a típusból a kínai légitársaság a napokban rendelt 24-et, egyenként több mint másfél milliárd dollárért.