Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ellenségből szövetséges - magyar-amerikai kapcsolatok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az utóbbi évszázadban Magyarország és az Egyesült Államok gyakrabban voltak egymás ellenségei, mint szövetségesek - a helyzet csak Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta változott meg. Nem csoda, hogy George W. Bush csak a harmadik amerikai elnök, aki hivatali idejében Magyarországra látogat.

Az első és a második világháborúban a két nemzet hadban állt egymással, és a hidegháborúban is ellenséges táborba tartozott a két állam. 1989 után viszont előbb partneri viszony, Magyarország 1999-es NATO tagságával pedig szövetségesi kapcsolat alakult ki a két ország között.

Amerikai elnök legutóbb még a rendszerváltás előtt, 1989-ben járt hivatalos úton Magyarországon. Akkor idősebb George Bush, szerda este pedig a fia érkezik Budapestre.

Clinton: jött is, meg nem is

Bill Clinton is járt Magyarországon, ám az nem az országnak szólt, mivel 1994-ben az Európai Biztonsági Együttműködés Értekezletén vett részt - ezen a budapesti csúcson változtatták meg egyébként a testület nevét Értekezletről Szervezetre.

Bill Clinton 1996-ban is Magyarországra jött, akkor pedig a taszári bázison állomásozó amerikai katonákhoz látogatott el.

Idősebb Geroge Bush, volt elnök 2001-ben járt Budapesten, hogy átvegye Mádl Ferenc államfőtől a Köztársasági érdemrend Nagykeresztjét. A mostani elnök felesége pedig 2002-ben látogatott Magyarországra.

Magyar látogatások

Magyar államfő a rendszerváltás után 1999-ben járt állami szintű látogatáson az Egyesült Államokban. Göncz Árpádot fogadta Bill Clinton elnök, aki 1998 őszén Orbán Viktor kormányfővel is találkozott.

A 2001. szeptember 11-i merényletek után a magyar-amerikai viszony hűvösebb lett. Washington zokon vette, hogy a kormányfő nem határolódott el Csurka István MIÉP-elnök parlamenti kijelentéseitől.

Tovább élezte a helyzetet, hogy az Orbán-kormány nem amerikai vadászgépek vásárlása mellett döntött, hanem a svéd Gripenek mellett.

Emiatt pedig az amerikai külügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági Tanács irányítói ügy döntöttek, hogy a 2002-ben Amerikába látogató Orbán Viktor kormányfőt nem fogadja George W. Bush.

Javuló kapcsolatok, megoldatlan vízumkérdés

A 2002-es kormányváltás után javult a viszony. Kovács László külügyminiszter júliusi washingtoni útja után ősszel a Fehér Házban fogadták Medgyessy Péter miniszterelnököt, aki munkalátogatásra érkezett a tengerentúlra.

A javulás elsősorban annak köszönhető, hogy Magyarország hajlandó volt részt venni az afganisztáni, majd pedig az iraki akcióban. Washingtonnak ugyanis minél szélesebb nemzetközi támogatásra volt szüksége a terrorizmus elleni harchoz.

Medgyessy Péter 2004-ben ismét Washingtonba látogatott. Utóda, Gyurcsány Ferenc tavaly októberben járt az amerikai elnöknél.

A kétoldalú kapcsolatok megoldatlan problémája továbbra is a vízum-kérdés. Noha az amerikaiak 1990 óta beutazási engedély nélkül jöhetnek hozzánk, a magyaroknak vízumra van szükségük a tengeren túli úthoz. A kérdésben - rövid távon - nem várható gyökeres változás.