Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bush: dorgálás helyett csevej

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mosoly és udvariaskodás, legalábbis a nyilvánosság előtt - így lehet megvonni a Bécsben most lezárult Európai Unió-Egyesült Államok csúcstalálkozó mérlegét, annak ellenére, hogy megfigyelők azt várták, hogy Guantanamó miatt jelentős nyomás nehezedik majd George Bush elnökre.

Míg az amerikai elnök látogatása ellen az utcán tüntettek, addig az Európai Unió vezetői, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és soros elnök, valamint José Manuel Barrosó szinte kínosan ügyelt arra, hogy ne bírálja Washingtont.

Megfigyelők korábban megemlítették, hogy a guantanamói fogolytábor ügye árnyékot vet majd a találkozóra. Schüssel - egy kritikus újságírói kérdés után - sietett megemlíteni, hogy Bush maga hozta fel a találkozón a fogolytábor és a CIA-járatok ügyét.

Wolfgang Schüssel arra is kitért, hogy szeptember 11. olyan esemény volt az Egyesült Államok történetében, ami érthetővé teszi az amerikaiak reagálását.

"Ne legyünk naivak, minket is támadás ért Madridban és Londonban" - mondta az osztrák kancellár, akinek legkeményebb megjegyzése annyi volt, hogy meg kell találni a módját annak, hogy a terror elleni fellépés során hogyan tudják tiszteletben tartani a nemzetközi jogot, és az egyén szabadságjogait.

"Fel akarom számolni Guantanamót"

Bush a maga részéről azt mondta, hogy szeretné megszüntetni Guantanamót. "Túl akarom tenni magam rajta" - fejtegette. "Vissza akarjuk küldeni a körülbelül 400 fogoly nagy részét a hazájába, de néhány embert bíróság elé akarunk állítani. Ezek az emberek hidegvérű gyilkosok és ölnének, ha kiengednénk őket az utcára."

Bush hozzátette, az amerikai Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását várja az ügyben.

Egy másik kérdés emlékeztette az elnököt arra, hogy politikája, és országa eléggé népszerűtlen Európában. Az osztrákoknak például közel kétharmada úgy gondolja, hogy Amerika több rosszat tesz, mint jót, de Nagy-Britanniában is hasonlóan gondolkodnak - emlékeztetett a kérdező. Miért nem tudja meggyőzni az európaiakat?

Az amerikai elnök erre azzal válaszolt, hogy bármit megtenne országa védelméért. "Úgy tűnik, ahogy halványul szeptember 11. emléke, úgy felejtik el egyre többen a tanulságait". Bush egy közelmúltbeli közvélemény kutatásra utalva úgy fogalmazott, abszurd azt mondani, hogy Amerika veszélyesebb lenne, mint Irán.
Bush halogatással vádolja Iránt

Teheránnal kapcsolatban Bush azt mondta, az európaiak is egyetértenek vele abban, hogy nagyon veszélyes lenne, ha Irán atomfegyvert tudna kifejleszteni. Hajlandók vagyunk leülni tárgyalni Iránnal, de csak akkor, ha bizonyítottan felhagyott az urándúsítással.

"Borzalmasan hosszúnak tűnik, hogy csak augusztusban akarnak választ adni a javaslatokra. Ezt heteken és nem hónapokon belül kéne megtenni" - utalt Bush Mahmud Ahmedinedzsád iráni elnök nyilatkozatára, amely szerint Irán augusztusban reagál az atomprogramjával kapcsolatos kompromisszumos javaslatokra.

Stratégiai együttműködés az energiaszállításokban

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a találkozó konkrét eredményeiről akart inkább beszélni. Elmondta, hogy az EU és az Egyesült Államok stratégiai együttműködést kezd az energiahordozók szállításának biztosításáról. A kitermelők, a gyártók és a fogyasztók biztonságát is garantálni akarjuk - mondta.

Emellett az EU és Washington magasszintű párbeszédet kezd a klímaváltozásról, az energiahatékonyságról és a megújítható energiaforrásokról. George Bush mindehhez azt tette hozzá, hogy "bár egy texasi szájából ez furcsán hangzik, de többféle energiaforrásra van szükség". Sem az amerikaiak, sem az európaiak nem reagáltak arra a kérdésre, miszerint Oroszország "zsarolná" szomszédait az energiaszállítások kapcsán.

Barroso emlékeztetett rá, hogy maga Bush mondta azt, hogy meg kell szüntetni Amerika olajfüggőségét.

A Bizottság vezetője emellett megemlítette, hogy az EU azt várja, hogy Washington kiterjeszti a vízummentességet az újonnan csatlakozott EU-tagállamokra is. "Ez jó a polgároknak és jó a gazdaságnak is" - fejtegette.