Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Új tervek a polgárháború elkerülésére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bemutatta a szunnita felkelés és a felekezetközi erőszak felszámolását célzó megbékélési tervét az iraki miniszterelnök.

Núri al-Máliki amnesztiát ígér azoknak a foglyoknak, akik nem vettek részt erőszakos bűncselekményben, terrorista tevékenységben és nem követtek el háborús vagy emberiesség elleni bűnöket.

A kormányfő menetrend megalkotását sürgette az iraki biztonsági feladatok átvételére a koalíciós erőktől.

A felkelés felszámolására és a vallási feszültség enyhítésére azonban nem tett határozott javaslatokat, és nem vázolt fel konkrét terveket sem.

Bagdadi elemzők szerint a terv a kormányfő eddigi legmerészebb politikai lépése lehet öt héttel ezelőtti hivatalba lépése óta, egyben része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyekkel elejét lehetne venni a polgárháború kialakulásának Irakban.