Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lelőtték a vérengző Brúnót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az osztrák határ közelében bajor vadászok leterítették a Brúnó névre keresztelt barnamedvét, amely elvadult és az Alpok bajorországi részén sorozatban pusztított az ott legelő juhok és kecskék között, valamint betört baromfiólakba is.

A bajor tartományi kormány a hétvégén ismét engedélyt adott a barnamedve lelövésére, miután környezetvédőknek nem sikerült sem lépre csalni, sem pedig altató injekcióval harcképtelenné tenni a közel három méter magas állatot - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

Az erre a célra Finnországból érkezett medvevadászok is eredménytelenül próbálkoztak elfogásával, igaz, a múlt hét közepén egy szurdokban rábukkantak, de a barnamedvének alighanem jó szimata volt, és az emberek számára járhatatlan sziklás vidéken kereket oldott.

Hidegen hagyta az öregecskedő medvehölgy

Egy másik kísérlet is kudarcot vallott, akkor egy Nóra névre hallgató, cirkuszból kikölcsönzött nősténnyel próbálták csalogatni, azonban Brúnót hidegen hagyta az öregedő medvehölgy.

Végül hétfő reggel Miesbach falucska körzetében vadászok bukkantak Brúnó nyomára, és miután feltűnt egy tisztáson, több lövéssel leterítették.

A hírt állatbarátok és környezetvédők megdöbbenéssel fogadták, miután Brúnó volt az első szabadon élő medve az osztrák-bajor határvidéken.