Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lemondott a holland kormány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A holland miniszterelnök bejelentette, hogy fölajánlja kormánya lemondását Beatrix holland királynőnek.

Jan Peter Balkenende azt mondta: pénteken nyújtja be három éve működő kormányának lemondását az államfőnek.

A lépés következményeként valószínűleg előre hozott választásokat tartanak majd a nyugat-európai országban.

Korábban a hárompárti koalíció legkisebb tagja, a D66 párt megvonta támogatását a kormánytól, tiltakozva az ellen, hogy tárcavezető marad Rita Verdonk bevándorlásügyi miniszter.

A keménykezű politikusnő májusban politikai vihart keltett azzal, hogy megfenyegette útlevelének bevonásával Ayaan Hirsi Ali szomáliai származású holland parlamenti képviselőt, miután kiderült róla: valószínűleg hamis állítások alapján kért és kapott holland állampolgárságot.