Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nukleáris fenyegetőzés Hongkong ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Amerikai nukleáris válaszcsapással fenyegette volna Kínát a brit kormány az 1960-es évek elején, ha a kommunista vezetés Hongkong lerohanása mellett dönt. Ez derül ki korabeli brit kormányzati dokumentumokból, amelyek titkosítását most oldották fel.

A belső leiratok szerint az akkori brit kabinet nem tulajdonított ugyan komoly stratégiai jelentőséget ázsiai gyarmatának, a hongkongi fennhatóság megőrzését jelképes szempontból mégis alapvető fontosságúnak tartotta.

A brit és az amerikai kormány illetékesei több megbeszélést is tartottak az ügyben, de az Egyesült Államok hivatalosan nem döntött az ügyben.

Nagy-Britannia, 155 évi gyarmati uralom után, 1997 nyarán rendezett körülmények között adta vissza Hongkongot a kínai kormánynak, amely szerződésben vállalta, hogy nem alakítja át a hongkongi gazdasági rendszert.