Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Véres, megdöbbentő történet kínzásokról és gyilkosságokról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Füleit, orrát és ajkait levágták, kezeit megcsonkították, napokig étlen-szomjan tartották, és hagyták, hogy sebei rothadásnak induljanak - mesélte a BBC-nek Ochola John válaszul arra az exkluzív interjúra, amelyben a világ egyik legkeresettebb, háborús bűnökkel vádolt militáns vezetője, a több ezer ember elrablásával, megcsonkításával és meggyilkolásával vádolt ugandai Joseph Kony azt állította: ő csak a kormány katonái ellen harcol, afrikai testvéreit nem bántja.

"Éjszaka volt, amikor egyszer csak fáklyák világítottak meg. Megparancsolták, hogy feküdjek le, arccal a földnek. Ahogy lefeküdtem, hallottam, hogy a szomszédos házakba is betörnek. Sokakat elfogtak és megkötöztek.

Két férfit összekötözve a földre fektettek, úgy, hogy a fejük összeért. Arra próbáltak kényszeríteni, hogy egy fadarabbal verjem szét a fejüket. Amikor visszautasítottam, levágták az egyik fülemet. Megvádoltak, hogy a kormány katonája vagyok és azt mondták: megölnek, ha nem verem szét a fejüket.

Ekkor azonban elkezdték ők maguk ütlegelni őket. Engem középre állítottak, miközben az emberek fejét verték szét."

Harmincöt embert raboltak el

"Reggel 7 felé harmincötünket elvittek, folyamatosan vertek, nem adtak enni és inni, a férfiakat forró fémmel ütötték, a nőket megerőszakolták, azután megkötöztek és levágták az ajkaimat, majd a jobb fülemet és az orromat is.

Nem sokkal később a parancsnokuk, Joseph Kony telefonált, és utasította őket, hogy azonnal hagyják el a helyet. Ekkor 15 kilométerrel arrébb vittek minket."

Véreztem, nem tudtam már sírni sem, és két napig inni is képtelen voltam. A lázadók két napig tanakodtak azon, hogy megöljenek-e. A sebeim már elkezdtek rothadni, de ők nem voltak hajlandók bekötözni.

A hetedik napon elkezdtem sértegetni a vezetőjüket, azt remélve, hogy bosszúból végez velem. De csak megparancsolta katonáinak, hogy vágják le a kezeimet.

Emlékszem, ahogy aznap este láttam a túsztársaimat sírni. Az egyik nőt megölték, egy másiknak pedig levágták a melleit.

A tizenegyedik napon még mindig életben voltam, bár a lázadók folyamatosan azt mondták, hogy hamarosan meghalok. Aztán kiválasztottak két kiéheztetett lányt, akik a folyamatos nemi erőszaktól járni is alig tudtak, és azt mondták nekik: vigyenek haza.

Elindultunk, és másnap megtaláltak minket a kormány katonái, akik azonnal kórházba vittek minket. Odajött a feleségem, a rokonaim, a barátaim. A feleségem meg sem tudott szólalni. Gyűlöltem az életet és azt kívántam, bárcsak meghaltam volna. Semmi mást nem akartam, csak megölni magam és meghalni.

A feleségem idővel segített elnyomni ezeket a szörnyű érzéseket és gondolatokat. Amikor a fiunk megszületett, Anywarnak neveztem el, ami luo nyelven "sértést" jelent. Azért neveztem el így, amit az Úr Ellenállási Hadserege" és Joseph Kony tett velem. Próbálom, de nem tudok megbocsátani, és nem tudok felejteni" - emlékezett vissza Ochola John.

Először adott interjút a hírhedt vezér


Saját bevallása szerint is először adott interjút Joseph Kony, akit 33 rendbeli háborús bűnök és emberiség elleni bűntettek elkövetése miatt köröz a nemzetközi bíróság. Sam Farmar szabadúszó újságíró egy kongói dzsungelbeli táborban beszélt a háromezer fegyveressel körülvett lázadó vezérrel.

Az "Úr Ellenállási Hadserege" névre keresztelt fegyveres szervezet vezetője nyilatkozatai szerint a Tízparancsolatot érvényesíti Ugandában.

Az ugandai kormány ellen harcoló lázadókat ugyanakkor azzal vádolják, hogy húsz éve rettegésben tartják az ország északi részét, elraboltak több ezer embert, köztük sok gyereket, megcsonkítottak és megöltek sok ezer civilt.

Kony: "a kormány a felelős az atrocitásokért"

Az exkluzív interjúban Joseph Kony azt állította: nem ők, hanem a kormány fegyveresei felelősek az atrocitásokért.

"Ez mind nem igaz, ez csak propaganda" - mondta, hozzátéve, hogy Museveni elnök emberei mentek be a falvakba, vágták le az emberek fülét, és azt mondták, hogy ez mind az ellenállók műve.

"Én képtelen vagyok arra, hogy levágjam egy testvérem fülét, hogy elvegyem egy testvérem szeme világát" - állította Joseph Kony.

Nem véletlen, hogy a lázadóvezér most állt a kamerák elé: béketárgyalásokat ajánlott ugyanis az ugandai kormánynak, és egy tárgyalóbizottságot is elküldött a szomszédos Szudán fővárosába.

Museveni elnök azonban szkeptikusan kezeli az ajánlatot, és egyelőre nem mondott igent a tárgyalásokra.