Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Németország is bekapcsolódik a libanoni válság rendezésébe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A berlini kormány ismét aktívan bekapcsolódott a közel-keleti megbékélés előmozdításába. Steinmeier külügyminiszter kedd reggel közvetítési céllal a térségbe utazott. A háttérben a német titkosszolgálat is folytatja erőfeszítéseit a túszul ejtett izraeli katonák kiszabadulása érdekében.

Frank Walter Steinmeier Bejrutban előbb Fuad Szinyora kormányfővel, majd Fauzi Szalluh külügyminiszterrel, végül pedig Nabih Berrivel, a libanoni parlament elnökével tanácskozik, akiről  köztudott, hogy kapcsolatot tart fenn a Hezbollah erőivel.

Steinmeier szerdán rövid kitérőt tesz Cipruson, mert köszönetet akar mondani a Libanonból elmenekült németek átmeneti befogadásáért. Ezután Izraelbe repül, ahol tárgyal Ehud Olmert miniszterelnökkel, valamint hivatali kollégájával, Zippi Livnivel és Amir Perez védelmi miniszterrel - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

Körútjának utolsó állomásán Gázában megbeszélést folytat Mahmud Abbasz palesztin elnökkel. Steinmeier a Biztonsági Tanács készülőben lévő Libanon-határozatának elfogadtatása mellett azon is fáradozik, hogy a válság megoldásába bevonják Szíriát is.

Damaszkusznak is be kell kapcsolódni

A külügyminiszter két hivatali elődje, Joschka Fischer és Hans Dietrich Genscher szerint is a közel-keleti kérdés tartós rendezése elképzelhetetlen a damaszkuszi kormány részvétele nélkül.

Jól értesült források szerint Steinmeier bejruti tárgyalásain szóba kerül az a terv is, hogy az izraeli határhoz közel eső területekre több ezer libanoni katonát vezényeljenek békeőrző céllal. Ezt Olmert izraeli kormányfő már elvetette, azzal érvelve, hogy a libanoni haderő képtelen lenne megakadályozni a Hezbollah harcosait az Izrael ellen irányuló rakétatámadások folytatásában.

Bush amerikai elnök pedig nyíltan elvetette a Libanonba benyomult izraeli alakulatok azonnali hazarendelését, mert ez - szerinte - politikai űrt hagyna maga után a térségben. A német külügyminiszter mind Bejrutban, mind pedig Jeruzsálemben kitér nemzetközi békefenntartó egységek kivezénylésének a tervére is.

Ezt Ehud Olmert máris helyeselte és utalt arra, hogy szívesen venné, ha az alakulatban német katonák is részt vennének. Berlinben azonban egyelőre fenntartással kezelik a tervet és Steinmeier indulása előtt megismételte, hogy ehhez szükség van a többnemzetiségű békeerő mandátumának pontos ismeretére.