Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Erdőtűz Görögországban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Görögország északi részén több száz helyi lakost és több ezer turistát, köztük magyarokat kellett kiköltöztetni egy erdőtűz miatt. A nyaralókat védett helyen lévő szállodákban és a közeli Szalonikiben helyezték el.

Az athéni magyar konzul az InfoRádióban elmondta: a lángok a magyarok által is kedvelt Halkidiki-, és Kaszandra-félszigeten csaptak fel. Oláh Lajos hangsúlyozta: tudomása szerint valamennyi magyar turista biztonságban van.

A konzult közölte: egy magyar család azt jelezte a konzulátusnak, hogy a Kaszandra-félsziget déli részén rekedtek a tűz miatt; de később a tűzoltók segítségével kijutottak a félszigetről.

Hozzátette: segítséget kért még egy 5 fős magyar család, ők már úton vannak hazafelé, 4 fiatal pedig azért aggódott, mert értékeiket hátrahagyva kellett menekülniük. A konzul szólt arról is, hogy azt nem tudja megmondani: hány magyar turistát érint a természeti csapás.

A tűzben eddig 20 lakóház égett le; a lángokat még nem sikerült eloltani. A tűz miatt meghalt egy német turista, aki csónakon próbált menekülni, és vízbe fulladt.