Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megelőző csapás Dél-Koreára?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Phenjan háborúval fenyegette meg Dél-Koreát és az Egyesült Államokat, mert \"katonai cselekménynek\" tartja a délen kezdődött hadgyakorlatot.

"Ez leplezetlen katonai fenyegetés, zsarolás és a Koreai Népköztársaságot elleni fenyegetés" - közölte a hivatalos észak-koreai hírügynökség, amely szerint Dél-Korea és az amerikaiak megsértik az 1953-as fegyverszüneti egyezményt.

Az évente megrendezett hadgyakorlatot eddig mindig sikerült incidens nélkül befejezni.

Phenjan az idén idegesebb, mint általában

Idén azonban jóval feszültebb a helyzet azt követően, hogy július elején Észak-Korea nagyhatótávolságú rakétákat tesztelt és fennáll az a gyanú is, hogy atomkísérletre készül.

Az Egyesült Államok 30 ezer katonát állomásoztat Dél-Koreában, ahol a helyi hadseregnek 650 ezer katonája áll fegyverben.

Az erődrendszerhez hasonló határ északi oldalán a sztálinista állam 1.2 millió fős hadserege néz szembe velük.

Az amerikai csapatokat érő bármilyen támadás azt jelentené, hogy az Egyesült Államok háborúba keveredne Észak-Koreával.

Jogilag még mindig tart a háború

Jogilag a két Korea között sem zárult le az ötvenhárom éve véget ért háború, mert a két állam még nem kötött békét.

Az észak-koreai atomprogram leállításáról és a békeegyezményről szóló hatpárti tárgyalások egyelőre elakadtak.