Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A szlovákok jól ismerik a tüntetőt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szlovákiában is vezető helyen szerepelnek a híradásban az éjszakai budapesti események. Az elektronikus média kiemelt helyen számolt be a Magyar Televízió székházát ért támadásról.

Az elektronikus sajtó híradásaiban vezető helyen szerepelnek a Szabadság téren történtek. A közszolgálati szlovák rádió budapesti tudósítója személyes élményeiről is beszámol, ott volt az események sodrában, és mint mondta, időnként komoly félelmet érzett.

A rendőrség ugyanis teljesen megbénult, nem volt ura a helyzetnek, és csak tétlenül nézte a tömeg féktelen randalírozását. A tudósító arról is hírt adott, hogy a tüntetők között ott látta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezérét, Torockai Lászlót, akit a szlovák a közvélemény is jól ismer, hisz szombaton Pozsonyban megjelent a korábban betiltott tiltakozás helyszínén, amiért a rendőrség őrizetbe vette, majd kitiltotta az országból.

A lapok nagy terjedelemben foglalkoznak a Gyurcsány-beszéd hangfelvételének közzétételével, ezzel kapcsolatban számos elemzés és kommentár jelent meg. Már a címek is sokatmondóak: a SME címlapján ez olvasható: A magyarok lázadoznak, a miniszterelnök hazudott - mondta el az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

A Pravda beszámolójának címe pedig így szól: Hazudtunk - vallotta be Gyurcsány Ferenc. A pozsonyi Pravda interjút közöl egy magyarországi politológussal. Boros Bánk Levente a miskolci egyetem oktatója többek között annak a véleményének ad hangot,hogy Gyurcsány Ferenc csak abban az esetben bukna bele a mostani botrányba, ha saját pártja is így döntene.

A koalíció azonban egyelőre kitart a miniszterelnök mellett. A politológus azonban nem zárja ki, hogy a szocialisták még a helyhatósági választások előtt feláldoznák Gyurcsány Ferencet, ezzel mintegy bizonyítva, hogy képesek az önreflexióra és arra, hogy a párt képes megújulni.