Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Musarraf: Pakisztán egysége forgott kockán

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pakisztán egysége és szuverenitása került volna veszélybe, ha nem hirdetik ki a rendkívüli állapotot - ezt hangsúlyozta Pervez Musarraf államfő szombat esti televíziós beszédében.

Musarraf szerint ugyanis Pakisztánban súlyos belső konfliktusok alakultak ki. A terrorizmus óriási méreteket öltött, miközben a legfelsőbb bíróság megbénította a kormány működését.

Állítása szerint a bíróságok 61 terrorista szabadon engedését rendelték el. Hozzátette, hogy Pakisztán veszélyes helyzetbe került, az iszlám szélsőségesek a kormány hatalmát fenyegették, és a demokráciára történő átmenet befejezéséhez volt szükség a rendkívüli állapot elrendeléséhez.

"Néhány egyén akadályokat gördített a demokrácia útjába" - mondta a képernyőn civil ruhában megjelenő, nyugodtan és határozottan beszélő tábornok-elnök.

"Úgy hiszem, hogy ezt a káoszt személyes érdekekből idézték elő és azért, hogy ártsanak Pakisztánnak" - tette hozzá.

Leszögezte, hogy a rendkívüli állapot alatt nem lesz változás a kormány összetételében és a parlament is folytatja működését. Továbbra is elkötelezett a januári törvényhozási választások megtartása mellett - toldotta meg. Ugyanakkor közölte: reméli, a parlamenti választások után helyreáll majd a demokrácia.

Musarraf nagy riválisa, Benazir Bhutto volt kormányfő - aki végül elhagyta a karacsi repülőteret, s rendőri kísérettel rezidenciájára ment - leszögezte: a rendkívüli állapot kárt okoz a demokratikus folyamatoknak, és ő megvitatja majd más politikusokkal, hogy miként lehetne semmissé tenni az alkotmány felfüggesztéséről hozott döntést.

Véleménye szerint Musarraf valódi célja a parlamenti választások elhalasztása "legalább egy vagy két évvel", és a diktatúrával egyenértékűnek nevezte a rendkívüli állapot bevezetését.