Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rangunba érkezett az ENSZ emberi jogi megbízottja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Burma (Mianmar) volt fővárosába, Rangunba érkezett vasárnap az ENSZ emberi jogi megbízottja; az illetékes utoljára négy éve járt az országban.

Paulo Sergio Pinheiro brazil jogászprofesszort 2003 novembere óta nem engedte be Burmába a délkelet-ázsiai országot irányító katonai junta.

Mostani, ötnaposra tervezett látogatásának célja, hogy felmérje: hány halálos áldozata volt az őszi ellenzéki tüntetések elleni megtorlásnak, és hány embert vetettek börtönbe azóta. A londoni központú Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 700-ra teszi a bebörtönzött ellenzékiek számát.

Mint azt az ENSZ illetékesei Genfben elmondták, Pinheirónál konkrét lista van azokról a börtönökről és más fogva tartási helyekről, amelyeket fel kíván keresni. A megbízott előre kijelentette: megszakítja látogatását, ha azt tapasztalja, hogy a junta nem támogatja munkáját. Ha nem lesz teljes körű együttműködés, felszállok a repülőgépre, és már itt sem vagyok - mondta.

Tapasztalatairól decemberben tesz jelentést az ENSZ-ben, de már látogatása végeztével, november 16-án sajtótájékoztatót tart a thaiföldi fővárosban.

Noha a szoros kormányzati ellenőrzés alatt álló burmai tömegtájékoztatásban arról hallani, hogy tízen vesztették életüket az országban 20 éve nem látott nagyságú tüntetések leverésekor, nyugati kormányok azt mondják, a valóságban ennél nagyságrendekkel nagyobb a halálos áldozatok száma. Pinheiro a múlt hónapban - anélkül, hogy forrásait felfedte volna - azt mondta, 30-40 szerzetes és 50-70 civil lelte halálát a szeptember 26-27-i eseményeken Burmában.