Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fellélegezhetnek a beázó ENSZ-dolgozók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Végre döntés született arról, hol helyezik el az ENSZ New York-i székházának felújítása alatt a nemzetközi szervezet dolgozóit, így a jelek szerint ezúttal már semmi nem állhat a tíz éve késő renoválás útjába.

Az ENSZ mintegy 2.600 alkalmazottját az öt évig tartó, 1, 876 milliárd dollárba (mintegy 330 milliárd forint) kerülő felújítás alatt Manhattanben helyezik el.

Noha a szervezet 55 évvel ezelőtt épült székháza kívülről továbbra is mutatós, a második világháború utáni modernizmus egyik ikonikus épülete, belül sokkal rosszabb a helyzet: azbesztszigetelés, ólomtartalmú festés, elavult víz- és elektromos vezetékek, az automata tűzoltórendszer hiánya, beázó tető, áramkimaradások.

A problémák olyan súlyosak, hogy októberben New York polgármestere, Michael Bloomberg kijelentette: ha nem fejlesztik a tűzbiztonságot füstjelzők, automata tűzoltórendszer és vészkijáratjelek felszerelésével, akkor megtiltja a város diákjainak az épület felkeresését, és riadóztatja a közvéleményt.

A karbantartást nehezíti, hogy a székház felszerelésében résztvevő vállalatok közül sok már megszűnt, így az ENSZ-nek saját magának kell gondoskodnia az alkatrészekről, amelyeknek eredeti darabjai sokszor már ipartörténeti múzeumokban kaptak helyet.

Az ENSZ Közgyűlés elé kerülő renoválási terv egy évtizeden belül már a harmadik, először New York állam emelt vétót a tervezet ellen, tavaly pedig az ENSZ-bürokráciával történő hadakozásba belefáradt építész mondott le.

Az új tervet a 62 éves Michael Adlerstein jegyzi, aki korábban részt vett egyebek mellett a Szabadság szobor és a Tadzs Mahal állagmegóvási munkáiban is. A szakember bizakodó, mint mondja, eddigi tárgyalásain mindenhol támogatást kapott a terveihez.

Az épület külseje nem változik meg, a belső rendszereket azonban alapvetően megújítják, így a szerkezet jobban ellenáll majd egy esetleges bombatámadásnak, az energiafogyasztás pedig mintegy 40 százalékkal csökken, köszönhető az automata villanykapcsolóknak és a beépített napelemeknek.