Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Van remény, hogy megmenekül a Föld?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Húsz százalékkal kevesebb amazonasi esőerdőt irtottak ki 2006 augusztusa és 2007 júliusa között, mint egy évvel korábban. Az esőerdők pusztítása már harmadik éve folyamatosan csökken - jelentette be a brazil kormány.

Jó hírnek nevezte Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök, hogy ismét kevesebb esőerdő pusztult el, de úgy érzi: országa többet is tehetett volna a Föld tüdejének megőrzése érdekében.

Környezetvédelmi csoportok viszont arra figyelmeztetnek, hogy azóta ismét növekvő arányú az erdőpusztítás, így a brazil kormánynak nincsen oka önmagát ünnepelni.

Miközben a hír valóban biztató, az is tény, hogy mindenki elismeri: az amazonasi erdők megmentése nagy kihívást jelent.

Az adatok azt mutatják, hogy 2006 augusztusa és 2007 júliusa között valamivel több mint 11 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki - vagyis akkorát, mint Jamaica egész területe.

Az adatokat műholdfelvételek elemzése alapján kapták, az eredmény azonban még nem pontos, a képek feldolgozása ugyanis csak a jövő év elején fejeződik be.

A jó hír is relatív

S igaz ugyan, hogy három éve csökken a pusztítás mértéke, a kiindulási alap azonban 2004, amikor rekordmennyiségű erdőt vágtak ki.

A Worldwide Fund for Nature nevű nemzetközi környezetvédelmi szervezet a hét elején arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás és az erdőpusztulás együtt oda vezethet, hogy 2030-ra az amazonasi esőerdők 55 százaléka súlyosan károsodik.

Elemzők arra is figyelmeztetnek, hogy a mostani lassulásnak meglehetősen prózai okai is lehetnek: jelesül az, hogy a világpiacon csökkent a szója és a marhahús ára, márpedig éppen szójatermesztési és marhalegeltetési célok miatt vágják ki az Amazonas környékén az erdőket. Az árak azonban bármikor ismét emelkedésnek indulhatnak - tették hozzá.