Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gordon Brown a munkaerőpiaci helyzet miatt szorul

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Öt új állásból négyet bevándorlók töltenek be Nagy-Britanniában azóta, hogy 1997-ben a Munkáspárt kapott lehetőséget a kormányzásra - derül ki egy kutatásból. Az eredmény nem jön jól a kabinetnek, akik eddig azt állították, hogy a legtöbb állást britek kapják.

A Munkáspárt állította fel korábban azt a bizottságot, amelynek feladata az volt, hogy pontosan megállapítsa, hány bevándorló dolgozik Nagy-Britanniában, és az, hogy ellenőrizze a hivatalos adatok helyességét.

A számok körüli vita akkor robbant ki, amikor Peter Hain munkaügyi miniszter bejelentette: 1997 óta, vagyis amióta a munkáspártiak vannak hatalmon, 800 ezer külföldi vállalt munkát az országban.

Ezzel szemben a bizottság megállapította, hogy 1997 óta 1,4 millió olyan ember vállalt munkát Nagy-Britanniában, aki nem ott született. Ez idő alatt 1,7 millió új munkahely jött létre, a bevándorlók ennek 81 százalékát foglalták el.

A korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair egykori, a jóléti reformot felügyelő minisztere szerint most jóval kevésbé valósul meg az az elképzelés, amely szerint a brit dolgozók kapják a brit álláshelyeket, mint valaha.

A gazdaság rengeteg munkahelyet teremt, és mi lelkesen várjuk a külföldieket, hogy elvállalják azokat, a brit dolgozóknak azonban sokszor esélyük sincs ezeket megszerezni - magyarázta Frank Field.

Az egykori miniszter, aki szerint a kormány félrevezette az embereket, azt kéri a kabinettől, hogy próbálja megállítani a kelet-európai munkaerő beáramlását.

A konzervatívok úgy vélik, a miniszterelnök, Gordon Brown ígéretei üresek. Korábban az államfő ugyanis azzal a jelmondattal kampányolt: "Brit állásokat a brit dolgozóknak."