Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Biztonsági őrök tartják fenn az óraközi szünetben a rendet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lassan drámai méreteket ölt a fiatalkorúak által elkövetett, súlyos sérüléssel járó bűncselekmények száma Németországban. Az egyre terjedő erőszak ügye fontos helyen szerepelt a tartományi belügyminiszterek értekezletén is.

A német nagyvárosokban egyre több, fiatalkorúakból álló banda követ el erőszakcselekményeket. Az ezredforduló óta csupán Alsó-Szászországban évi 5100-ról 10 ezer fölé emelkedetett a súlyos sérülést okozó bűncselekmények száma.

Ezzel egy időben egyre kegyetlenebbek is a gyerekek; míg korábban az iskolaudvarokon kirobbant verekedésekben a földön fekvőt végül békében hagyták, manapság sokszor a rendőrség beavatkozása menti csak meg a vesztes fél életét.

Míg Berlin tartomány belügyminisztere gazdasági és szociális intézkedésekkel reméli orvosolni a riasztó helyzetet, a főváros több iskolájában magán biztonsági cégek embereit rendelik ki az óraközi szünetekben a rend fenntartására.

Az intézkedés azonban nem nyújt védelmet a tanárok számára, ugyanis mind gyakrabban fordul elő, hogy diákok a pedagógusokkal szemben is erőszak útján szereznek érvényt az akaratuknak. Nem egy tanintézetben időről-időre átkutatják a diákok táskáit, nem tartalmaznak-e boxert, kést vagy lőfegyvert.

A már amúgy is súlyos helyzet további romlásának megakadályozására Hamburg és Berlin tartomány belügyminiszterét kollégáik javaslatok kidolgozásával bízták meg, amelyek megvalósításáról tavasszal esedékes értekezletükön döntenek.

Hanganyag: Vincze András