Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bozótvágókkal ölik egymást az emberek Kenyában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egyre nagyobb nyomás nehezedik Kenyára, hogy fékezze meg a vitatott kimenetelű elnökválasztás miatt kirobbant etnikai erőszakot. Az ENSZ a kenyai rendőrséget idézve azt mondta, hogy a 300-hoz közelítő halálos áldozat mellett 70 ezer ember menekült el otthonából. Az elnökválasztás eredményét külföldön is bírálták, az Afrikai Unió pedig küldöttséget menesztett Nairobiba, hogy válságtanácskozást tartsanak.

Nem sok boldogságot hozott az új év Kenyának, Afrika egyik legstabilabbnak tartott országának: a választásokat követő erőszakban immár több mint 270-re emelkedett a halottak száma, amikor többtucatnyian bennégtek egy templomban Eldoret városában.

Az áldozatok a Mwai Kibaki elnök törzséhez tartoznak. Kibaki a választás győztesének nyilvánítva magát már letette a hivatali esküt, miközben ellenfele, Raila Odinga választási csalással vádolta meg.

A többségi Kikuju törzset mások azzal vádolják, hogy a többiek kárára használja ki a politikai és a gazdasági életben szerzett vezető szerepét.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közös nyilatkozatban jegyezte meg, hogy a szavazatszámlálás során elkövetett komoly szabálytalanságokról értesültek, és ezért üdvözölték, hogy az Afrikai Unió válságtanácskozásra küldöttséget indított Kenyába.

Condoleeza Rice amerikai és David Milliband brit külügyminiszter ugyanakkor mindkét felet figyelmeztette, hogy fékezzék meg híveiket, és állítsák helyre az ország egységét.

A patthelyzetet jól jellemzi, hogy Kibaki korábbi keményvonalas retorikájától visszalépve közölte: kész találkozni ellenfeleivel.

Raila Odinga viszont közölte: ez csak akkor következhet be, ha elismeri, hogy nem nyerte meg az elnökválasztást.

A helyzetet komplikálja, hogy a választási kampány idején több kenyai politikus is a nyomornegyedekből származó, iskolázatlan és a politikát törzsi ellentétként látó bandatagokat bérelt fel ellenfelei megfélemlítésére.

Mindeközben azonban újabb áldozatokat szed az erőszak. Eldoret városban a Kikuju törzs tagjai egy helyi templomba menekültek, amelyet a tömeg rájuk gyújtott.

A templomból kimenekülőket botokkal ütötték, kövekkel dobálták és bozótvágó késekkel vagdalták - mondta el az egyik túlélő.

Tudósítók szerint a főváros, Nairobi kihaltnak tűnt szerdán, miközben az etnikai vonalak mentén megosztott, hírhedt Mathare nyomornegyedben folytatódott az erőszak.

Egyeseket a rohamrendőrség mentett ki, miközben vissza kellett tartania a késeket és botokat rázó feldühödött fiatalokat.

Abbas Gullet, a kenyai Vöröskereszt igazgatója leírhatatlannak nevezte az ország nyugati részén kialakult helyzetet, ahol 70 ezer ember menekült el otthonából.