Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A kormányfő az állítja: nem tudta, hogy a telke ilyen értékes

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Robert Fico tagadja, hogy pozsonyi ingatlanvásárlását évekkel ezelőtt a haszonszerzés motiválta. Az ellenzék szerint a miniszterelnök gyanús körülmények között, feltűnően olcsón jutott hozzá egy pozsonyi telekhez.

A miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványban az ellenzék egyik okként Robert Fico évekkel ezelőtti pozsonyi ingatlanvásárlását jelölte meg. Az ügyet elsőként Mikulás Dzurinda volt kormányfő szellőztette meg. Rámutatott arra, hogy Pozsony egyik legszebb helyén, a Kis Kárpátok tövében Fico tulajdonában van egy 800 négyzetméteres parcella, mely papíron még szőlőültetvény, de a városrész fejlesztési tervében már építkezési területként szerepel.

A környéken a telekárak rendkívül magasak, egy négyzetméter ma már több mint 10 ezer koronába (76 ezer forint) kerül, ám Robert Fico 2002-ben szinte aprópénzért jutott hozzá a telekhez, csupán 47 koronát fizetett egy négyzetméterért.

Robert Fico tagadta, hogy befektetési céllal vette volna a területet, a parlamentben azt állította, hogy valóban bort akar termelni, sőt meg is hívta a képviselőket egy majdani borkóstolóra.

Szövevényes történet

Az ügy meglehetősen szövevényes. Mikulás Dzurinda szerint a történet még 1997-ben kezdődött, amikor egy idős asszony kárpótlásként mintegy 26 ezer négyzetméter pótföldet kapott vissza Pozsony egyik városkerületének kataszterében, az Újvárosban, pontosabban a Kárpátok lejtőin.

A területet később Robert Fico szomszédja vette meg a nénitől 1998-ban, aki az egész területért 200 ezer koronát kapott, vagyis négyzetméterét potom 7 koronáért adta el. Ma az egész terület legalább 200 millió koronát ér. Ebből vásárolt magának a Fico-házaspár 2002-ben egy 8 áras telket mindössze 37 ezer koronáért, azaz négyzetméterenként valamivel több mint 46 koronáért.

De Ficón kívül pártjának egy magas rangú politikusa is vásárolt itt családjának több parcellát. Időközben a városrész fejlesztési tervében már építési telekként szerepel ez a terület, tehát elképzelhető, hogy rövid időn belül akár házak is épülhetnek a környéken. Egy biztos, Robert Fico annak idején nagyon előnyös, jó üzletet kötött, bár ő azt állítja, hogy nem is tudta milyen értékes telek van a birtokában.