Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Béremelésért tüntettek a rendőrök

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Minden idők legnagyobb brit rendőrtüntetésével adtak nyomatékot szerdán Londonban az egész országból érkezett rendvédelmi alkalmazottak bérrendezési követeléseiknek.

Az angol, walesi és észak-írországi rendőri erők több mint 18 ezer tagja vonult végig a brit főváros utcáin, érintve a belügyminisztériumot, a parlamentet és a Downing Street-i kormányfői hivatalt, ahol a rendőrök országos érdekképviseletének elnöke Gordon Brown miniszterelnöknek szóló petíciót adott át.

A civil ruhás, fehér sapkát viselő részvevők szabadnapjukat áldozták a megmozdulásra, mivel Nagy-Britanniában a rendőröknek nincs sztrájkjoguk; a követelések között e tilalom eltörlése is szerepel.

A legfőbb követelés azonban az, hogy az erre a pénzügyi évre megszavazott, átlagosan 2,5 százalékos béremelést ne a kormány által meghatározott december 1-jéig, hanem szeptember 1-jéig visszamenőlegesen folyósítsák.

A rendőrök azzal érvelnek, hogy a kormány által megszabott visszadátumozási időponttal az idei pénzügyi évben valójában infláció alatti, mindössze 1,9 százalékos béremeléshez jutnának. A kormány szerint azonban a szeptembertől érvényesítendő béremelésre nincs lehetőség, mert szigorúan kordában kell tartani a közszféra bérkiáramlását.

Az érdekképviselet nem fogadja el ezt az indokot. A szerdai tüntetésen elhangzott érvek között szerepelt egyebek mellett, hogy az iraki háborúra, illetve a likviditási bajba került jelzálogbank, a Northern Rock kisegítésére tízmilliárdok jutottak a költségvetésből. A rendőrségi érdekképviselet bejelentette, hogy bírósági úton támadja meg a kormányzati döntést.

Nagy-Britanniában a rendőrök átlagos kezdő fizetése az emeléssel együtt is épphogy átlépi az évi 21 ezer fontot (7,3 millió forint); ez majdnem 10 ezer fonttal kevesebb az országos alkalmazotti átlagnál.