Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Keddig hajlandó tárgyalni az olasz államfő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Olaszországban a tervek szerint jövő keddig tárgyal a parlamenti pártok vezetőivel a kormányfő lemondása után a köztársasági elnök. Romano Prodi csütörtök este nyújtotta be lemondását, miután elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban.

Jövő keddig szeretné lezárni a parlamenti pártokkal a tárgyalásokat az olasz köztársasági elnök azután, hogy Romano Prodi kormányfő csütörtökön lemondott.

Giorgio Napolitano államfő korábban többször kijelentette: nem akar újabb választást addig, amíg a parlament el nem fogadja a választási rendszert megreformáló törvényt.

Sokan a jelenlegi rendszert teszik felelőssé Olaszország a kormányváltások gyakoriságáéért mivel aránytalanul nagy súlyt ad a kis pártoknak az egyes kormánykoalíciókban. A második világháború óta eltelt 63 évben 61 kormánya volt Olaszországnak.

A miniszterelnök azért kért bizalmi szavazást a kabinet ellen, mert egyik szövetségese, a Demokratikus Unió Európáért nevű párt kilépett a kormánykoalícióból.

A jobbközép ellenzék előrehozott voksolást akar, a baloldal viszont úgy véli: EZ válságba sodorná az országot.