Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egyelőre nem ad adatokat a 14 millió eurós figyelőrendszer

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A romániai nagyvárosokban eddig semmilyen intézkedéssel nem próbálták korlátozni a légszennyező járművek közlekedését. Az országban még a légszennyezettség mérése is gyerekcipőben jár, a jelenség elleni konkrét intézkedéseket pedig egyelőre alig hoztak a hatóságok.

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter tavaly novemberben avatta fel azt a rendszert, amelyik az ország 117 pontján méri a légszennyezettség mértékét, és közvetíti az adatokat a bukaresti központba.

Az uniós forrásokból, 14 millió eurós beruházással kiépített rendszer honlapján azonban egyelőre nem találhatók meg a légszennyezettség mért adatai. Azt pedig a minisztériumi szolgálat telefonszámán nem sikerült megtudni, hogy egyáltalán működik-e a rendszer.

Ez nem meglepő, hiszen a tárca teljes apparátusának a környezetvédelmi adó módosítására kell összpontosítania. A személygépkocsik első romániai bejegyzésekor fizetendő illetéket ugyanis - mely Magyarországon regisztrációs adóként vált ismertté - az EU-s csatlakozási szerződéssel ellentétesnek ítélte Kovács László adóügyi biztos, ezért a jogszabályt módosítani kell.

A javasolt EU-konform változat azonban általános felháborodást váltott ki Romániában, hiszen az új autók regisztrációs vagy környezetvédelmi adóját magasabb értékben állapította meg, mint az azonos besorolású használt autókét. Így hát a városok légszennyezettségének a kérdését is a mostani adóviták hozták a felszínre.

A romániai nagyvárosokban eddig semmilyen intézkedéssel nem próbálták korlátozni a légszennyező járművek közlekedését. A környezetvédelmi hatóságok is elsősorban a gyárkémények szennyezésének a mérséklésére összpontosítottak.

Hanganyag: Gazda Árpád