Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lecsapott a vihar Nagy-Britanniára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az érkezése utáni első órákban már jelentős károkat okozott Anglia és Wales délnyugati vidékein a napokkal ezelőtt beharangozott vihar.

Az óceán felől betörő viharzóna óránként 110-130 kilométeres széllökésekkel érkezett. Hétfő reggelre hétezer háztartás maradt áram nélkül az angliai Cornwall és Devon grófságokban, illetve Walesben, miután a szél leszaggatta a vezetékeket, vagy fákat döntött rájuk.

Hétfő délelőtt már az ország beljebb fekvő térségeiben, így Londonban is érezhető volt a vihar közeledte; a brit fővárosban erős szél és szakadó eső fogadta a reggeli csúcsforgalomban munkába igyekvőket.

A hatóságok figyelme azonban elsősorban a part menti vidékekre összpontosul, itt ugyanis komoly tengerár-veszéllyel jár az alacsony nyomású viharzóna és az ilyenkor szokásos, egyébként is magas dagály egybeesése.

Cornwallban, Devonban és Walesben több part menti településen emberek százait költöztették ki a közvetlenül a tengerre néző épületekből.

Dél-Anglia legnagyobb kikötőjében, Portsmouthban - ahonnan Franciaországba és Spanyolországba közlekednek menetrendszerű kompjáratok - áll a forgalom. A vihar az előrejelzések szerint szerdáig is eltarthat.