Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Arab tévéadást indított a BBC

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A BBC kedden megkezdte televíziós műsorsugárzását az arab világ számára. Az elmúlt tíz év során több száz arabnyelvű tévécsatorna létesült, a BBC-nek ebben a versenyben kell megállnia a helyét.

A BBC arab tévéadását a Világszolgálat irányítja, amely az ehhez szükséges kezdőtőke összegyűjtése érdekében szüntette meg több mint hatvan évi működés után többek között magyar, lengyel, cseh és szlovák nyelvű műsorait.

Az erős nemzetközi konkurencia kihívását a BBC nagyvonalúan kezeli: az új arab tévécsatorna működéséhez mintegy 200 munkatársat szerződtetett Angliában és külföldön. Saját tudósítót tart fenn arab tévéadásaihoz Jeruzsálemben, Kairóban, Észak-Afrikában, Washingtonban, és reményei szerint hamarosan létrehozhat ilyen posztot Moszkvában is. S persze támaszkodik a már létező, rendkívül kiterjedt angol nyelvű tudósítói hálózatra.

Nem lesz könnyű felvenni a versenyt

A BBC-nek 1938 óta működik arab rádióadása, így bő tapasztalatokat szerzett, amelyeket kész átadni a tévének, amelyet saját gyermekének tekint. A BBC etikai kódexe és a pártatlanságról kialakított hagyományos filozófiája szellemében készítették fel a televíziós munkatársakat.

De ez önmagában nem elegendő. A Katarból sugárzó Al-Dzsazíra tévé hozzászoktatta az arab világ közönségét a gyors, élénk, minden tekintetben profi hírközléshez, műsorszerkesztéshez, s a BBC-nek e tekintetben is fel kell vennie a versenyt.

Ami azt illeti, a BBC az 1990-es években már próbálkozott arab tévéműsorral, de az éppen gyorsaságban és lendületességben maradt el az Al-Dzsazíra mögött, és végül megszűnt. Munkatársainak egy részepedig átment az Al-Dzsazírához.

Bátran nyúlhatnak a tabutémákhoz

Jókor indított tehát a BBC új arab tévét? A bejrúti médiaszakértő, Habib Baitah reménytelinek látja a BBC lépését, mert szerinte mind az Al-Dzsazírának, mind a másik nagy arab televíziónak, az Al-Arabíjának vannak tabutémái. Ezekhez nyúlhat bátran és elfogulatlanul a BBC.

A közelmúltban nem egyszer előfordult, hogy arab kormányok cenzúráztak olyan tévéműsorokat, amelyekről úgy vélték, hogy túl messze merészkedtek. Ezt a BBC-vel nem tehetik meg. Persze a politikai zavarkeltés mindenképpen tiltott. Erről februárban hozott határozatot az Arab Liga.

A BBC arab tévéadását a brit Külügyminisztérium finanszírozza, akárcsak a Világszolgálatot - ez közel évi 40 millió dollárba fog kerülni. Fontos, hogy adás népszerű legyen, de legalább annyira az is, hogy ne tekintsék propaganda-tévének. Ezt a BBC idegen nyelvű rádióadásai évtizedeken át sikerrel elkerülték. Bizonyára okul tapasztalataikból az új arab tévéadó is.