Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb mérföldkő: Szlovákia hamarosan hitelnyújtó országgá válhat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Világbank elképzelése szerint Szlovákia rövidesen a hitelező országok csoportjába kerülhet. Ezt a jó gazdasági eredmények teszik lehetővé.

A Világbank szerint Szlovákia valamennyi feltételt teljesít ahhoz, hogy átsorolják a fejlett gazdasággal rendelkező államok közé. Ez a többi mellett azt is jelenti, hogy ezentúl már nem szorul segítségre az ország hitelfelvétel formájában, hanem éppen ellenkezőleg, Szlovákia fog segíteni más államoknak a felzárkózásban.

Az átcsoportosításról szóló tervezetet a pozsonyi pénzügyminisztérium már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta. A módosítást azzal magyarázzák, hogy az ország gazdasági teljesítménye a vártnál is jobban alakult, ráadásul a jövő évtől tervezik bevezetni az eurót.

Szlovákiát ezzel automatikusan a fejlett országok csoportjába sorolnák, így a fejlődő országoknak juttatott támogatásoktól is elesne.

A Világbank egyik kritériumának ezzel kapcsolatban az egy személyre jutó bevételek számítanak. A 2006-ra szóló kritériumok szerint az egy személyre jutó bruttó nemzeti bevételnek el kellett érnie a 6275 dollárt. Szlovákiában az említett évben ez jóval több, 7950 dollár volt.
Az ország átminősítéséhez fontos az is, hogy már ne merítsen több hitelt a Világbanktól, az átmeneti időszakban azonban még igénybe veheti a pénzintézet tanácsadását és műszaki segítségét.

Az ország átminősítése szempontjából a gazdasági reformok folytatása is fontos kritériumnak számít. Ján Poèiatek pénzügyminiszter szerint az ország átminősítése idén ősszel várható. Csehország esetében erre már 2005-ben sor került.