Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Virágvasárnapi mise a Szent Péter téren

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Olajfaágak körmenetével vette kezdetét délelőtt a hagyományos virágvasárnapi mise a római Szent Péter téren, megnyitva ezzel a húsvétot megelőző nagyhetet. Ezt követően a misét XVI. Benedek pápa mutatta be, majd elmondta az Úrangyala imádságot.

Prédikációjában a katolikus egyházfő az iraki háború kitörésének közelgő ötödik évfordulójával, valamint Paulosz Faradzs Rahho iraki káld érsek elrablásával és halálával kapcsolatban felhívást intézett az iraki néphez, hogy emelje fel a fejét, és legyen saját életének újjáépítője.

"Elég volt a mészárlásokból, az erőszakból, a gyűlöletből Irakban. Legyen megbékélés, megbocsátás, igazság, tartsák tiszteletben a törzsek, etnikumok, vallási csoportok közötti együttélés szabályait" - hangsúlyozta a pápa, aki hétfőn a Vatikánban gyászmisét pontifikál a moszuli érsek emlékére.

A virágvasárnap a kereszténység számára az a nap, amelyen Krisztus néhány nappal halála, illetve feltámadása előtt bevonult Jeruzsálembe.

A vasárnapi szertartás egyben a római katolikus egyház éves Világifjúsági Napjának beharangozó ünnepe is volt. Az idei rendezvényt Sydneyben tartják július 15. és 20. között, amelyre a tervek szerint a pápa is ellátogat.