Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sarkozy pártja alulmaradt a helyhatósági választásokon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Franciaországban az első becslések szerint a baloldal nyerte a helyhatósági választásokat.

Az exit poll felmérések alapján Nicolas Sarkozy államfő kormányzó pártja, a Népi Mozgalom Uniója Párizs, Lyon és Lille mellett számos, hagyományosan jobboldali városban is alulmaradt az ellenzéki Szocialista Párttal szemben.

Baloldali vezetése lesz - egyebek mellett - Toulouse-nak és Strasbourgnak, amelyet 1971 illetve 1995 óta a jobboldal irányított.

A CSA Dexia közvélemény-kutatóintézet adatai szerint országosan az ellenzéki Szocialista Párt (PS) a szavazatok 49,5, míg az UMP 47,5 százalékát szerezte meg, de a jelentősebb nagyvárosok elvesztése komoly kormánypárti vereségnek tekinthető.

A becslések szerint a voksoláson a választásra jogosultak 65 és fél százaléka vett részt.

Elemzők úgy vélik: az eredmény azt jelzi, hogy a 10 hónappal ezelőtt hivatalba lépett jobboldali államő, Nicolas Sarkozy népszerűsége zuhanásszerűen csökkent.

A tavaly májusi elnökválasztás baloldali vesztese, Ségolene Royal politikájának megváltoztatására szólította fel a francia kormányt, Francois Fillon miniszterelnök ugyanakkor azt mondta: nem lenne szerencsés országos szintű tanulságokat levonni a helyhatósági voksolás eredményéből.

Az Ipsos közvélemény-kutató felmérése szerint a franciák többsége elégedetlen a kormány által elindított reformok eredményével: 39 százalékuk azok gyorsítását szeretné, 29 százalékuk szerint az eddigi ritmust kellene tartani, míg 27 százalékuk szerint Sarkozy túl gyorsan kezdett neki a reformoknak.