Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tőkés: Koszovó függetlenedése azt mutatja, hogy van remény

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar kormánynak a vajdasági magyarok autonómia törekvéseinek felvállalásával együtt kellett volna elismernie Koszovó függetlenségét - nyilatkozta az InfoRádiónak a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke. Közben Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke arról beszélt, hogy Koszovó függetlenségének elismerése a határon túli magyarok számára esélyt jelent, egyúttal a nyugati hatalmak képmutatását jelzi.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke szerint az lett volna a helyes, ha a magyar kormány Koszovó függetlenségének elismerésével egy időben vállalja a vajdasági magyarok autonómiatörekvéseinek képviseletét mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi politikai színtéren. Ez sajnos nem következett be - mondta az InfoRádiónak Ágoston András.

A politikus szerint aggódni ugyan sose árt, de nem valószínű, hogy személyi sérülésekkel járó atrocitások lesznek a Vajdaságban azután, hogy Magyarország is elismerte a szerbiai tartomány függetlenségét.

Ágoston András hangsúlyozta: őket nem a Vajdaság, hanem a magyarok autonómiája érdekli, ami nem jelent területi elhatárolódást, de lehetővé teszi, hogy egy valóban magyar kisebbségi parlament alakuljon. Az ottani politikusok azt szeretnék, hogy a képviseleti testületnek az oktatás, a művelődés és a közszolgálati tájékoztatás területén döntéshozatali joga legyen.

Ha ez megvan, akkor van esélyünk arra, hogy az identitásunk szempontjából legfontosabb kérdésekben mi magunk döntsünk - hangsúlyozta a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke.

Erős üzenet

Koszovó függetlenedésének eszmei üzenete jelentősebb, mint a politikai: egyfelől azt hirdeti, hogy van remény, vagyis egy közösség el tudja érni a céljait, ha a sarkára áll. Másfelől jól mutatja, hogy a nyugati hatalmak képmutatóak, amikor azt állítják, hogy nem szólnak bele a kisebbségi ügyekbe, hiszen ebben az esetben a lehető legmesszebb mentek el az ügy rendezése érdekében - mondta az InfoRádiónak a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke.

Ismét zárnak a volt kisantant országai, úgy tűnik, mintha össze volna hangolva a politikájuk, amelyek rendező elve a magyarellenes-szindróma - fogalmazott Tőkés László annak kapcsán, hogy egyes államok, például Románia, ódzkodnak elismerni Koszovó függetlenségét.

A független európai parlamenti képviselő szerint Románia nem attól tart, hogy Erdély elszakad, hiszen az ottani magyarság megfogyatkozott lélekszáma miatt ennek nincs realitása. "Arról van szó, hogy a román nacionalizmus tovább folytatja az 1920-ban, Trianonban elkezdett nemzetstratégiáját, az asszimiláció politikáját" - hangsúlyozta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke.

Tőkés László úgy véli: Románia csak azt akarja átvenni Európától, ami számára hasznos, ilyenek a gazdasági előnyök vagy a NATO védelme. Ám a számára kedvezőtlen dolgokról, mint a kisebbségek jogainak biztosítása, hallani sem akar.

"Románia lényegében kettős mércét alkalmaz, pedig el kellene fogadnia az Európai Uniót annak minden demokratikus következményével együtt" - jelentette ki a független EP-képviselő.