Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem alkusznak Clinton és Obama hívei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hillary Clinton, illetve Barack Obama támogatói közül sokan inkább a Republikánus Párt elnökjelöltjére szavaznak a novemberi választáson, ha nem a kedvencük lesz a kiválasztott - derült ki a Gallup legfrissebb felmérésből.

Clinton és Obama híveinek egy része nem lesz hajlandó a Demokrata Párt elnökjelöltjére szavazni, ha az nem a kedvencük lesz. A Gallup felmérése szerint Clinton támogatóinak 28, Obamáénak pedig a 19 százaléka inkább pártot vált, és a rivális John McCain arizonai szenátorra szavaz majd novemberben.

Az országos felmérés március 7-22. között készült, 6.657 demokrata szavazó megkérdezésével; a hibahatár 2 százalékos.

A Gallup elemzői szerint ugyanakkor a szavazók véleménye változhat a novemberi elnökválasztásig, hiszen addigra már mind a két amerikai pártnak egy-egy hivatalos elnökjelöltje lesz, és a demokraták nyilván mindent megtesznek majd, hogy a kiélezett kampány után újra egységbe forrasszák a pártot és a szavazókat.

Az elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a szavazók ugyan "dezertálással" fenyegetnek, ezt a fenyegetést azonban nem szükségszerűen váltják is be. A republikánus szavazók körében végzett felmérésből is az derült ki, hogy a megkérdezettek 11 százaléka vagy másik párt jelöltjére fog szavazni, vagy el sem megy választani, ha McCain nem választ magánál konzervatívabb alelnökjelöltet.

A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az átszavazás ennél kisebb arányú szokott lenni: a demokrata, illetve republikánus szavazóknak mindössze a tíz százaléka szavazott a másik fél jelöltjére 1992-2004 között - tették hozzá a saját méréseikre hivatkozva a Gallup elemzői.