Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Berlinben tartanak a kínai befolyástól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A világ egyik legnagyobb biztosító társasága, a müncheni Allianz sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azokat a jelentéseket, amelyek szerint a hozzá tartozó Dresdner Bank rövidesen kínai tulajdonba kerül. Az Allianz már jó ideje fontolgatja, hogy megválik a Dresdner Banktól, viszont Berlinben aligha vennék jó néven, ha a német pénzintézetet egy külföldi állami beruházási csoport venné át.

Tőzsdei körökre hivatkozva a Süddeutsche Zeitung arról számolt be, hogy az állami tulajdonban lévő kínai beruházási társaság a Dresdner Bank felvásárlására készül.

Az eddigi tulajdonos, az Allianz közvetlenül az ezredforduló után 24 milliárd euróért vette át a Dresdner Bankot, amelyet azóta egy befektetői csoportra, valamint egy magánügyfelekre szakosodott pénzintézetre osztott fel. Szakértők már ezt is úgy értékelték, hogy az Allianz meg akar válni a Dresdner Banktól.

A múlt év végén alapított kínai beruházási társaság főleg nemzetközi kapcsolatai miatt érdeklődik a Dresdner Bank iránt. A kínai társaság egyik fő feladata a másfélezer milliárd dollárra becsült kínai valutatartalék egy részének a befektetése.

Első intézkedései között szerepelt, hogy betársult a Blackstone nevű vezető amerikai pénzügyi csoportba.

Berlinben nem nézik jó szemmel a kínai érdeklődést a Dresdner Bank átvétele iránt, mert a Kínai Népköztársaság közvetlen befolyásától tartanak a német pénzpiacra. Kormánykörökből származó hírek szerint, Berlinben olyan törvény meghozatalát tervezik, amely megakadályozná külföldi állami pénzalapok számára a német konszernek átvételét.

Hanganyag: Vincze András