Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A válságban is szép az Audi születésnapja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szebb ajándékot aligha kaphatott volna az Audi fennállásának századik évfordulóján: a német autóklub, az ADAC most nyilvánosságra hozott adati szerint a gazdasági válság ellenére az ingolstadti gyár még soha annyi autót nem adott el, mint az év eleje óta. Kiváltképpen Kínában szökött fel a kereslet.

A cég ingolstadti központjában már nagy ütemben folynak az ünnepi előkészületek: az Audi július 16-án ünnepli megalapításának századik évfordulóját.

Már a vállalat létrejötte is mesébe illő: miután August Horch 1909 nyarán a saját maga általa életre hívott Horch Részvénytársaság elhagyására kényszerült, új autógyár megteremtésébe fogott, amelynek egy barátja tanácsára nevének latin fordítását adta. Horch azt jelenti, hogy hallgass rám és ennek a latin megfelelője az Audi.

A névadás a jelek szerint szerencsés döntés volt, mert a cég megérte századik születésnapját, sőt, a pénzügyi válság kirobbanása óta szinte maga mögött hagyta valamennyi versenytársát. Az év eleje óta ugyanis Nyugat-Európa piacain az Audi áll az eladási lista első helyén.

A Távol-Keleten is mind nagyobb mértékben érdeklődnek az ingolstadti autógyár kínálata iránt. Kínában január óta csaknem 67 ezer Audit adtak el, ami 11 százalékos emelkedésnek felel meg. A tendencia emelkedő, mert csupán júniusban - az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva - közel egyharmaddal nőtt az Audi kínai forgalma. Kiváltképpen az A4-es típus iránt nőtt az érdeklődés.

Nemcsak az eladott mennyiséggel tört az élre az Audi, hanem a biztonság terén elért eredményeivel is, mert az ADAC kimutatása szerint áprilisban az ingolstadti autógyár A2-es, A3-as, valamint A6-os típusú autóival kapcsolatban gyakorlatilag semmilyen panasz sem érkezett.