Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ellentétek feszülnek a Nyolcak között

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Továbbra is komoly veszélyekkel néz szembe a világgazdaság, és nincs előrelépés a klímaváltozás elleni harcban - ez derült ki az olaszországi G8-as csúcs kiszivárgott tervezett zárónyilatkozatából. A Greenpeace aktivistái tiltakozásul megszálltak négy olasz szénerőművet.

A fejlett ipari országok vezetői úgy látják, továbbra is komoly veszélyek leselkednek a pénzügyi és gazdasági stabilitásra. Egyelőre további, nagy költekezéssel járó gazdaságélénkítő programokat sürgetnek - Barack Obama amerikai elnök például kedden Oroszországban is ezt hangoztatta, ahol a bankrendszer a hitelválság terhei alatt rogyadozik.

Emellett azonban a csúcson már az is elhangzott: forgatókönyveket kell kidolgozni arra, hogyan vegyenek vissza a stimulusból, ahogy a világgazdaság megkezdi a talpra állást. Az innen-onnan érkező, enyhén bíztató adatok, a "zöld rügyek" mellett a G8-as országok lakosai és mások sem éreznek sokat abból, hogy végéhez közeledne a pénzügyi szférából a reálgazdaságban átcsapott válság. Továbbra is munkahelyek szűnnek meg és hitelek dőlnek be.

Elemzők szerint a Nyolcak vezetői tavalyi, Japánban tartott találkozójukon alaposan elszámolták magukat és rosszul mérték fel, milyen komoly gondokra kell felkészülni. Bár a mostani házigazdát, Silvio Berluscionit sokan bírálták a helyszín - a földrengés által részben lerombolt L'Aquila - kiválasztása miatt, az jól jelképezi, mi is történt a világgazdasággal.

Mindeközben az aktivisták továbbra is keményen bírálják a G8-as csoportot. Egyrészt azért, mert nem tartja be a szegény országok megsegítésére még a válság előtt tett vállalásait, másrészt, mert a résztvevők között nem közeledtek az álláspontok a klímaváltozás elleni harcban.

A fejlődők kivárnának

Ellentét feszül az Egyesült Államok és az európai ipari államok, valamint a Nyugat és a csúcsra meghívott Kína között is. Az állam- és kormányfők érkezése előtt alkudozó illetékesek nem tudtak megállapodni arról, hogy 2050-re felével csökkentsék az üvegházi gázok kibocsátását. A meghívott Kína és India még csak határértékek említését sem engedte, mielőtt Hu Csin-tao kínai elnök idő előtt hazatért volna az urumcsi etnikai összecsapások miatt.

A feltörekvő gazdaságok szerint a "történelmi szennyezőknek", a nyugati országoknak kell megtenniük a komoly lépéseket 2020-ig, mielőtt bármit is kérnének.

Ellentét feszül az EU és Amerika között is: a washingtoni Kongresszus által jócskán felvizezett saját környezetvédelmi csomag nagyságrendekkel szerényebb emisszió-mérséklést irányoz elő, mint amit az európaiak által vállaltak. Mindennek nyomán a Greenpeace aktivistái felmásztak négy olaszországi szénerőmű kéményeire, hogy keményebb fellépését követeljenek.

A Financial Times szerint mindeközben arról kellene beszélni, hogy továbbra sem múlt el a protekcionizmus veszélye, pedig az ilyen lépések elmélyíthetik a válságot.