Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Már csak egy napig keresik az Air France-gép fekete dobozát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már csak egy napig keresik az Air France-gép fekete dobozait, ezután már csak a repülő törzsét próbálják felkutatni robot-tengeralattjárókkal - közölte a francia légitársaság vezérigazgatója. Pierre-Henri Gourgeon azt ígérte: a balesettel kapcsolatban semmilyen információt nem hallgatnak el.

A Le Figaro napilapnak adott interjúban az Air France első embere elmondta: a repülőszerencsétlenség pontos okainak kiderítéséhez létfontosságú, hogy megtalálják a fekete dobozokat. És bár azok immár valószínűleg nem adnak ki a felkutatásukat segítő jelzéseket, szavaiból kiderült: arra számít, hogy a műszerek az óceán mélyén lévő gép törzsében lehetnek.

Arra az elmúlt hetekben többször megfogalmazott kérdésre, hogy miképpen telhetett el csaknem hat óra a legénység által leadott utolsó rádióüzenet és a gép eltűnésének észlelése között, Pierre-Henri Gourgeon azt mondta: rendszeresen előfordul, hogy Oroszország, Afrika vagy valamelyik óceán fölött rövid időre "elveszítik szem elől" gépeiket, azaz megszakad velük a rádióösszeköttetés, de ez "normális jelenségnek" számít, ezért nem aggódtak, hogy nem volt hírük az AF447-es járatról.

Hasonló szellemben nyilatkozott a gép fedélzeti számítógépe által az utolsó öt percben leadott huszonnégy automatikus hibaüzenettel kapcsolatban is, mondván: vannak olyan gépek, melyekről repülés közben ennél lényegesen több hibaüzenet érkezik, ezért az Air France technikusai számára, akik amúgy is csak a reggeli órákban olvasták el azokat, ez sem számított különösebb eseménynek.

A vezérigazgató ugyanakkor szükségesnek tartja a pilóták felkészültségének ellenőrzését, és nem zárja ki, hogy a jövőben a fedélzeti műszerek gyakoribb manuális használatára is utasíthatják őket.

Segít, ha kézzel átállítják a gépeket

Az Air France egy másik gépének pilótája, aki húsz perccel követte a szerencsétlenül járt repülőgépet, arról számolt ugyanis be, hogy az AF447-es járat eltűnése környékén erős viharzónát kellett kikerülnie, melyet kizárólag annak köszönhetően vett észre, hogy felszállás után az automatikus üzemmód helyett kézzel magasabb érzékenységre állította gépe radarját.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az Air France gépe egy esetleges vihar miatt zuhant volna le. Egyelőre, amint az a szerencsétlenség körülményeinek feltárását végző francia Vizsgálati és Elemző Iroda múlt héten közzétett jelentéséből kiderül, a repülő eddig megtalált roncsaiból - egészen pontosan 640 darabot sikerült az óceánból kihalászni - annyit lehetett megállapítani, hogy a gép vízszintesen, de egy darabban csapódott a vízbe.

Azt továbbra sem tudni, hogy a sokat kárhoztatott, a gép sebességének megállapításában kulcsszerepet játszó külső légnyomásmérő műszerek valóban felmondták-e a szolgálatot. Az Air France vezérigazgatója ez ügyben egyetért a Vizsgálati és Elemző Iroda megállapításával, miszerint a Pitot-csövek meghibásodása csak az egyik eleme lehetett a baleset okainak.

Az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó utasszállító gépe június 1-jén hajnalban zuhant le, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.