Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Öngyilkossági hullámot indított el a kilátástalanság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az elmúlt 24 órában Belgrádban négy öngyilkosságot követtek el. Szakértők szerint Szerbia mentális állapota jelentősen megromlott az elmúlt 20 évben, és részben ezzel magyarázható, hogy az öngyilkosságokat illetően Szerbia a 13. helyen van a világon.

Egy nap alatt négy öngyilkosság történt Belgrádban, ez pedig indokolttá tette a szakemberek reagálását is. Mivel 50 évesnél idősebb emberek van szó, a pszichológusok nemcsak a gazdasági válságot és a kánikulát okolják, kiemelik azt is, hogy Szerbia több súlyos periódust élt át az elmúlt két évtizedben.

Az ország túlélte a hiperinflációt, a nemzetközi zárlatot, és polgárai megvívták a véres délszláv háborút. Szerbia elveszítette Jugoszláviát és Montenegrót, majd Koszovót is. Ezt a helyzetet csak tetézi a súlyos gazdasági válság, a növekvő munkanélküliség és a kilátástalanság.

Nem mondható jellemzőnek, hogy négyen követnek el öngyilkosságot 24 óra alatt, de szakértők figyelmeztetnek, hogy az öngyilkosságokat illetően Szerbia a 13. helyen van a világon. A legtöbb öngyilkosságot az észak-bácskai Szabadkán és környékén követik el.

Hanganyag: Nagy Nándor (Újvidék)