Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Befejező szakaszba ért az észak-koreai urándúsítás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Befejező szakaszába lépett az észak-koreai urándúsítási program - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. Az Egyesült Államok régóta gyanítja, hogy Észak-Korea titokban atomfegyvergyártás céljából urándúsítási programot folytat. Szakértők azonban mindeddig úgy vélték, Phenjan messze jár attól, hogy az urándúsítás végső fázisát is elérje.

"Az urándúsítási kísérletet sikeresen lezártuk, a program a befejező szakaszba lépett" - idézte a hírügynökség azt a levelet, amelyben a phenjani kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsát tájékoztatta. Ugyancsak végső fázisba ért az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozása, és zajlik a reaktorból ily módon kinyert plutónium felhasználása atomfegyver előállítására - közölte Phenjan.

"Az esetleges büntetőintézkedésekre vagy a párbeszédre egyaránt készen állunk" - állt a világszervezetnek címzett írásban. A levelet Phenjan azokra a kérdésekre reagálta küldte el, amelyeket az ENSZ azzal kapcsolatban intézett a sztálinista irányítású országhoz, hogy augusztus végén az Egyesült Arab Emírségek elfogott egy hajót, amely az ENSZ embargóját megszegve Iránnak szánt észak-koreai fegyvereket szállított.

Az Egyesült Államok régóta gyanítja, hogy Észak-Korea titokban atomfegyvergyártás céljából urándúsítási programot folytat. Szakértők azonban mindeddig úgy vélték, Phenjan messze jár attól, hogy az urándúsítás végső fázisát is elérje.

A levélben Phenjan azt írta: ha a Biztonsági Tanács a kezdetektől fogva "nem csinált volna ügyet" az áprilisi észak-koreai rakétaindításból - mint ahogy Dél-Korea szintén műholdfelbocsátás céljával, augusztus 25-én végrehajtott rakétaindítását sem tette szóvá -, akkor Phenjan nem lett volna kénytelen keményebb ellenlépéseket tenni, vagyis nem hajtott volna végre májusban kísérleti atomrobbantást.

Phenjan a KCNA által idézett írásban megismételte, hogy továbbra is ellenzi az észak-koreai nukleáris leszerelésről szóló hatoldalú tárgyalásokat, amelyekről tavaly decemberben vonult ki. "Soha nem volt ellenünkre a Koreai-félsziget, sőt az egész világ atomfegyver-mentesítésének gondolata. A hatoldalú tárgyalások szerkezetét kifogásoljuk, mert az sérti Észak-Korea szuverenitását és a békés fejlődéshez való jogát" - olvasható a levélben.