Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

FAZ-interjú a magyar és a szlovák államfő is a másik felet vádolja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák elnökkel közölt párhuzamos interjút pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap bevezetőjében azt írta: a két ország közötti kapcsolatok továbbra is és egészen a legmagasabb szintig feszültek. A két ország államfője egyaránt a másik felet teszi felelőssé a rossz viszonyért.

A Sólyom Lászlóval interjút készítő Reinhard Olt utalt arra, hogy az Európai Unióban nincs még két olyan ország, amely olyan rossz viszonyban volna egymással, mint Magyarország és Szlovákia. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ki a felelős mindezért, Sólyom László kifejtette: valamennyi szomszédos országgal mindig a jó kapcsolatok mellett foglalt állást - beleértve Szlovákiát is.

A kapcsolatok rosszabbodásának több állomása volt azóta, hogy a szlovák kormányfő koalíciót kötött a szélsőséges nemzeti párttal. Azóta a szlovák állam több olyan lépést tett, amely hozzájárult a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok helyzetének rosszabbodásához. Példaként hozta fel a Benes-dekrétumok megerősítését, a magyar tankönyvekre vonatkozó törvénytervezetet és a legutóbb elfogadott nyelvtörvényt. "Az azonban, hogy augusztus 21-én nem utazhattam be Szlovákiába, az említettek után is meglepetés volt" - fogalmazott a magyar államfő.

Sólyom László emlékeztetett arra, hogy tervezett komáromi látogatását kezdetben szándékos provokációnak nevezték, azután pedig szlovák részről különböző vádaskodások következtek. Kijelentette: "A gyakran említett párhuzam a tervezett komáromi látogatásom és a Varsói Szerződés államainak 1968. augusztus 21-i bevonulása között számomra egyáltalán nem értelmezhető."

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem mondta le látogatását, miután Fico szlovák miniszterelnök "nem kívánatos személynek" minősítette, az elnök kijelentette: amennyiben elállt volna utazási szándékától, elismerte volna a szlovák vádaskodások indokoltságát.

A magyar államfő értetlenségét fejezte ki a szlovák miniszterelnök vádaskodásaival, egyebek között azzal kapcsolatban, hogy látogatása, az István király szobrának leleplezésén való tervezett részvétele Szlovákia szuverenitásának megsértését jelentette volna.

Sok helyen van István-szobor

Rámutatott: Szlovákia nagyon sok, magyarok lakta helységében található István-szobor. Ezek a szobrok a két ország közös történelméről tanúskodnak, és nem a magyar államiság demonstrálásáról van szó. Emlékeztetett arra is: Magyarország István király idején többnemzetiségű állam volt és máig az maradt. A történelem során többször előfordult, hogy magyarok az ország határain kívül éltek. Ez azonban nem változtatott azon, hogy kulturális és nyelvi egységet alkottak. "Ezt az egységet ma is és a jövőben is meg szeretnénk őrizni" - fűzte hozzá, utalva arra: ennek hangsúlyozása semmiképp nem jelenti területi igény hangoztatását.

Sólyom szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a magyarok nem lennének elégedettek a határokkal. A revíziós politika a két világháború között létezett - emlékeztetett az államfő, egyszerűen abszurdnak nevezve, hogy Magyarországnak ma revizionista célokat tulajdonítsanak. "Egyértelmű, hogy a magyaroknak lojálisaknak kell lenniük azzal az állammal szemben, amelynek területén élnek, és integrálódniuk kell" - fogalmazott az államfő, hozzátéve: Európának ebben a térségében azonban nem jöhetnek létre etnikailag és nyelvileg homogén nemzetállamok.

Uniós jogot sértettek

A szeptember elsején életbe lépett nyelvtörvényre vonatkozó kérdésre Sólyom László kifejtette, hogy az nyilvánvaló módon rontja a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségét Szlovákiában. Ez pedig két- és többoldalú egyezmények megsértését jelenti.

A köztársasági elnök úgy értékelte, hogy szlovákiai beutazásának megtagadásával európai uniós jogot sértettek. Az azzal kapcsolatos indoklás nem felel meg azoknak az igen pontosan meghatározott kivételeknek, amelyek esetében meg lehet tiltani a szabad átkelést egy schengeni határon. Ezt a jogsértést tisztázni kell, hogy el lehessen kerülni a hasonló eseteket. Ezért meg kell fontolni egy szerződésszegési eljárás lehetőségét az Európai Bíróság előtt - jelentette ki.

Sólyom László igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az Európai Uniónak foglalkoznia kellene-e a vitával, hangsúlyozva, hogy az ügy az unió hatáskörébe tartozik. Az Európai Unió már nem szén- és acélközösség, hanem az állampolgárok szabadságjogait biztosítani hivatott értékközösség - fogalmazott az elnök. Emlékeztetett arra is: az eset épp azokban a napokban történt, amikor Magyarországon az NDK-menekültek előtti határnyitást ünnepelték.

"Ez a szimbolikus évforduló, nem 1968" - fűzte hozzá a köztársasági elnök, utalva arra: 1989 óta ugyanis a szovjet tömb államai az EU tagjai lettek, és eltűntek a határállomások. Vigyáznunk kell arra, hogy ne alakuljanak ki újabb határok, sem az anyanyelv használatát, sem a személyek akadálytalan mozgását illetően - hangsúlyozta. Az unió nem fordíthatja el a fejét, ha egyik tagállamában korlátozzák - sőt egyenesen büntetik - az anyanyelvhasználatot - jelentette ki a köztársasági elnök Ivan Gasparovic szlovák elnök "provokációnak" nevezte Sólyom László tervezett révkomáromi látogatását, utalva arra, hogy a magyar államfő ehhez hasonlót már Romániában és Szerbiában is tett.

Azzal vádolta a magyar elnököt, hogy hazája nemzeti ünnepét a független Szlovák Köztársaság területén kívánta ünnepelni. Ráadásul azon a napon, amelyen 1968-ban a Varsói Szerződés országainak, köztük Magyarországnak a hadseregei megszállták Csehszlovákiát. "Elképzelhetetlennek" nevezte, hogy egy másik ország államfője ilyet tegyen, úgy vélekedve, hogy Sólyom a "nagy hős" szerepében tetszeleg.

A szlovák elnök utalt arra, hogy Szlovákia tagja az EU-nak és a NATO-nak, és teljesíti ebből fakadó kötelezettségeit. Szavai szerint sikere következménye annak is, hogy a Cseh Köztársaságtól való leválás méltósággal következett be, és egymással szemben nem támasztottak területi követeléseket.

"Magyarországon azonban egyre több az olyan hang, amely a trianoni szerződés érvénytelenítését követeli" - fogalmazott Gasparovic, aki szerint ezek a területi igények nemcsak Szlovákiát, hanem több európai országot is érintenek.

Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy Antall József, a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök 15 millió - "azaz a világon élő összes magyar" - miniszterelnökének vallotta magát, és ezt mondta Orbán Viktor is. "Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke pedig arról beszél, hogy Magyarország északon nem Szlovákiával határos, hanem Magyarországgal" - hangoztatta a szlovák államfő, hangoztatva, hogy ezek elgondolkoztató jelek.

"Nemzetközi közvetítés nem járhat sikerrel"

Gasparovic szerint Szlovákia alapvetően ellenzi, hogy a kialakult problémát nemzetközi síkra tereljék. "Azt egyedül kell megoldanunk" - jelentette ki, hozzátéve: "Üdvözöljük azonban az Európai Unió, az ENSZ és más szervezetek hozzájárulását a megállapodás megkönnyítéséhez".

Az elnök kijelentette, hogy jól ismeri az ország magyarok lakta déli régióit. "Mindig mondtuk, hogy az állampolgárok közötti kapcsolatok ott egészen mások, mint a politikusok közötti viszony. Ezeknek a kapcsolatoknak ártanak azonban a politikai nyilatkozatok mindkét fél részéről" - fogalmazott Gasparovic. Egyúttal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy azokhoz nem Szlovákiában adták meg a kezdő lökést.

Gasparovic aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a magyar politika negatív irányba mozgósíthatja a kisebbségeket. Ennek kapcsán emlékeztetett a nyelvtörvény elleni, a dunaszerdahelyi stadionban tartott nagygyűlésre, sérelmezve az ott elhangzott szlovákellenes nyilatkozatokat, a Nagy-Magyarországot ábrázoló térképeket és a magyar zászlókat. Emlékeztetett arra is, hogy a Magyar Gárda egyenruhás tagjai többször behatoltak szlovák területre, valamint arra is, hogy Budapesten megtámadták Szlovákia nagykövetét, a nagykövetség épülete előtt pedig szlovák zászlót égettek el.

Ivan Gasparovic szerint semmilyen közvetítés nem járhat eredménnyel, amíg követelések hangoznak el a trianoni szerződés revíziójára vonatkozóan. "Be kell látnunk, hogy ezek a követelések nem jók sem Szlovákia, sem Magyarország, sem Európa számára" - hangoztatta a szlovák elnök.