Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kizáratnák a pozsonyi parlamentből az MKP képviselőit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szlovákiai pártok ismét bírálják az Magyar Koalíció Pártja képviselőit a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán tervezett részvételük miatt. Ján Slota pártja a parlamentből való kizárásukat fogja kezdeményezni.

Szlovákiában ismét a figyelem középpontjában került a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának pénteken, Budapesten sorra kerülő ülése. Mint ismeretes, egy évvel ezelőtt a KMKF akkori plenáris ülése után a szlovák parlament élesen bírálta a szlovákiai magyar képviselők részvételét e testület munkájában, és parlamenti határozatban tiltakozott a fórum működése miatt.

Úgy tudni, a mostani budapesti tanácskozáson ott lesz az MKP-nak mind a 15 képviselője, annak ellenére, hogy pénteken a szlovák parlament is rendes plenáris ülést tart.

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője szerint, ha a magyar képviselők elutaznak a KMKF tárgyalására, tudatosan megsértik a parlament szabályzatát. Szerinte elfogadhatatlan, hogy az MKP képviselői részt vállalnak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának tevékenységében, mely a magyar Országgyűlés tanácsszerve.

Az SNS javasolni fogja az illetékes parlamenti bizottság eljárását azzal kapcsolatban, hogy az MKP képviselőinek részvétele összhangban van-e az alkotmánnyal és a képviselői esküvel.

A szlovákiai magyar politikusok részvételét a KMKF ülésén az ellenzék is bírálja. A kereszténydemokraták szerint a szlovákiai magyar képviselők magatartása feleslegesen irritálja a szlovák közvéleményt.

A budapesti fórumra meghívást kaptak a nemrég alakult Most - Híd párt képviselői is, ám az ő nevükben Bugár Béla az elmúlt hét végén több televíziós műsorban is kijelentette: nem vesznek részt a tanácskozáson. Az egyik indok erre, hogy az új párt közgyűlésére készülnek, a másik érv, hogy Bugár szerint a magyar parlamentnek módosítania kellene a KMKF-re vonatkozó határozatát, főleg azt a kitételt, amely a fórumot a magyar parlament részévé nyilvánítja.