Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csáky: \"Robert Fico úgy viselkedik, mint kis nyuszi az erdőben\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy gondolja, önmagában az nem tekinthető eredménynek, hogy tárgyalt Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő. Csáky Pál az InfoRádiónak azt mondta, kíváncsian várják, hogy a szlovák miniszterelnök tartja-e magát a szécsényi találkozó után tett ígéreteihez.

Túlzás eredményesnek ítélni Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtöki találkozóját, bár önmagában a tárgyalás ténye pozitívum - mondta az InfoRádiónak a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, aki azonban hozzátette: előrelépés nem történt Szécsényben.

Addig, amíg Pozsonyban nem változik meg a politikai akarat, érdemi előrelépésre nem lehet számítani - véli Csáky Pál, aki hangsúlyozta: pártja kíváncsian várja, Robert Fico betartja-e írásos és szóbeli ígéreteit, amelyeket Szécsényben tett.

A szlovák kormányfő azon kijelentésére, hogy a magyar kisebbség helyzete Szlovákiában megfelel az európai normáknak, Csáky Pál úgy reagált: Robert Fico úgy viselkedik, mint "a kis nyuszi az erdőben, aki fél, és folyton azokat a félremagyarázásokat ismételgeti, amelyekkel megpróbálja a helyzetet rózsásabbra festeni".

Ha Robert Fico betartotta volna 2006-ban tett ígéretét, miszerint a kisebbségpolitika terén nem lesz visszalépés Szlovákiában és garantálják a satus quo-t, akkor most nem tartanánk ott, ahol tartunk - mondta az MKP vezetője.

Robert Fico Szécsényben azt is szóvá tette, hogy elfogadhatatlannak tartja a szlovákiai magyar képviselők részvételét a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának pénteki ülésén. Erről Csáky Pál úgy vélekedett, hogy a fórum egy régóta működő parlamenti szervezet, amelynek ülésére meghívást kaptak, és mint szabad emberek részt is vesznek rajta.

Hanganyag: Litauszky Balázs