Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem egységes a szlovák sajtó a csúcs megítélésében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szlovák sajtó nem egységes a magyar-szlovák kormányfői találkozó megítélésében. A politikusok egy része óvatos optimizmussal értékeli a Bajnai-Fico megbeszélést.

Míg a pozsonyi SME mérsékelt optimizmussal értékelte a szécsényi magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó eredményét, a Pravda szerint a megbeszélés szinte semmilyen eredményt nem hozott.

A SME cikkírója úgy véli: aki bízik abban, hogy mindkét fél a kapcsolatok javítására törekszik, az Szécsényt új kezdetnek veheti. "Ám saját felelősségére. A nem teljesen egyező jogi nézetekről szóló mondatok mögött ugyanis teljesen eltérő vélemények vannak a nyelvtörvényről" - mutat rá a pozsonyi újság, megjegyezve, hogy Knut Vollebaek EBESZ-főbiztos számára nem volt szerencsés a tegnapi nap, hiszen "a bíró szerepében nem tudja majd kiérdemelni mindkét fél háláját".

A lap ugyanakkor nevetségesnek tartja, hogy bizottságot állítanak fel annak megvizsgálására, hogyan utazhatnak az elnökök a szomszéd országokba. "Még ha a találkozó nem is javít a kapcsolatokon, nem kell bírálni. Hosszú idő után olyan eseménynek lehettünk tanúi, amely legalább nem rontja őket" - olvasható a SME-ben.

A független Pravda "Rossz páros rossz helyen" címmel közölt jegyzete úgy látja, hogy a találkozónak a kezdetektől fogva volt egy alapvető hibája: mesterséges és Európa által kikényszerített eszmecsere volt.

Fico és Bajnai jelenleg csak a probléma csomagolásával foglalkozhatnak, mert a mag és a gyújtópont rajtuk kívül van. "A probléma magja Csáky MKP-ja (Magyar Koalíció Pártja) és a magyar kisebbség helyzete Szlovákiában" - írja a szerző, aki szerint a probléma megoldásának kulcsa Fico és Csáky kezében van; kettejüknek kellene megegyezni, minden más fél közti megállapodás ugyanis a nyelvtörvény ügyében művi dolog.

A Hospodárske Noviny című gazdasági napilap szerint a tegnapi találkozó nem volt reménytelen, hiszen ha mindkét fél megállapodott abban, hogy az EBESZ ajánlásait fogják figyelembe venni, hogy megpróbálnak megállapodni a köztársasági elnökök látogatásainak szabályaiban, é több közös bizottság is alakul néhány vitás kérdés megoldása érdekében, valamint felgyorsítják a közös gazdasági projekteket, akkor a kormányfői találkozó érdemi előrelépést hozott, amire lehet építeni a későbbiekben is - hangsúlyozza a gazdasági lap írása.

Duray: kommunista idők

Az MKP stratégiai alelnökének, Duray Miklósnak a véleménye szerint a magyar-szlovák miniszterelnöki csúcs résztvevői elsiklottak a Magyarország és Szlovákia közötti problémák fölött, Bajnai Gordon és Robert Fico találkozójának a szellemisége a kommunista időket idézi.

"Nem hiszem, hogy a magyar diplomácia emlékezetes napja marad 2009. szeptember 10-e. Ugyanis tudatosítaniuk kell, hogy a két miniszterelnök találkozójából a szlovák fél került ki győztesen. Nem oldottak meg semmit, tehát semmilyen eredményre nem jutottak" - nyilatkozta az egyik szlovákiai magyar hírportálnak az MKP alelnöke.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese szerint Robert Fico és Bajnai Gordon azzal, hogy a nyelvtörvényt illetően megegyeztek: az majd az EBESZ ajánlásai szerint alakul, "kissé kibúvót kerestek" a kisebbségügyi főbiztosára próbálva áthárítani a felelősséget.

Bugár Béla, a Híd - Most elnöke saját szavai szerint óvatos optimista a találkozó megítélésében. Már azt is pozitívumnak tartja, hogy megvalósult a találkozó, és az is jó, hogy megállapodtak a 11 pontban - véli Bugár Béla.