Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mégiscsak járt Moszkvában az izraeli kormányfő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Dan Meridor izraeli miniszterelnök-helyettes szombaton Genfben megerősítette, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő valóban járt Moszkvában a héten.

A politikus azonban arra nem tért ki, hogy milyen céllal utazott Netanjahu az orosz fővárosba. Az állítólagos oroszországi út kapcsán az izraeli sajtó dezinformációval vádolta meg a hivatalos szerveket.

Netanjahu a hétfői napon eltűnt a nyilvánosság elől, előre lekötött programjait nem bonyolította le. A kormányfői hivatal mindezt azzal magyarázta: a miniszterelnök egy szigorúan titkos helyre látogatott, de az országot nem hagyta el.

Az izraeli sajtó ebből azt a következtetést vonta le, hogy a miniszterelnök a hétfői napot a hírszerzés, a Moszad Tel-Aviv melletti központjában töltötte. A Jediót Ahronót című napilap viszont forrás megjelölés nélkül azt állította: Netanjahu hétfőn Moszkvában tárgyalt, hogy rávegye az orosz vezetést: ne adjon el korszerű fegyverrendszereket Iránnak és Szíriának. Ezt követően a kormányfői hivatal elismerte: pontatlan tájékoztatást adott Netanjahu programjáról.

Meridor - aki a hírszerzési és atomenergiai ügyekkel foglalkozó tárcát is irányítja - Genfben egy nemzetközi konferencia keretében közölte: Netanjahu Oroszországban volt, és ez vitát váltott ki az izraeli sajtóban. "Vannak olyan dolgok, amelyeket jobb magánbeszélgetés során megtárgyalni" - fűzte hozza az izraeli kormányfő-helyettes.