Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Karkötővel tartják távol az erőszakos férjeket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Erőszakos férjeket távol tartó karkötőket vezetnek be jövőre Franciaországban. A karórához hasonló szerkezetet a tervek szerint azoknak a férfiaknak kell majd hordaniuk, akiket a bíróság eltiltott egykori feleségük vagy élettársuk látogatásától. Az elektronikus műszer által kibocsátott jeleket GPS-en keresztül egy ellenőrző központba irányítják, ily módon az ex-férj mozgását a nap minden órájában nyomon követik.

A jövőre életbe lépő, egyelőre kísérleti jellegű intézkedést a francia családügyi államtitkár jelentette be, aki a döntést indokolva azt mondta, a kormány mindenképpen meg akarja fékezni a házastársak közötti erőszakot, amely a nők körében minden évben szedi halálos áldozatait. Nadine Morano hozzátette: "Franciaországban csak tavaly 156 nő vesztette életét a férjétől vagy az élettársától elszenvedett erőszak következtében, és ez nem folytatódhat tovább".

A karkötő használatának kötelezővé tétele egyébként azért vált szükségessé, mert Franciaországban is gyakori, hogy a bírósági tiltás ellenére az erőszakos férj tovább zaklatja egykori feleségét. A családügyi minisztérium szerint a műszer éppen ezt a "mindenhatóság érzést" hivatott megtörni, ha ugyanis a férfi térben túl közel kerül egykori, korábban bántalmazott feleségéhez, azt az ellenőrző központ egy kis vevőkészüléken keresztül azonnal jelzi az asszonynak. Sőt, kritikus helyzetben a központ munkatársa telefonon is felhívja a nőt, tanácsokat adva, hogy miképpen kerülje el a találkozást, és szükség esetén akár egy rendőrjárőrt is kiküldhet a helyszínre.

A családügyi államtitkár közlése szerint első körben mintegy kétezer férfit köteleznének a karkötő használatára, melyek beszerzési és üzemeltetési költsége várhatóan eléri az ötmillió eurót, mai árfolyamon az 1,3 milliárd forintot. A műszer pontos használatának szabályait és körülményeit a családügyi minisztérium október folyamán dolgozza ki parlamenti képviselők és a témában érintett egyesületek bevonásával.

Az elképzelés máris pozitív visszhangra talált Franciaországban, a bántalmazott nőket védő ügyvédek például úgy vélik, a műszer alkalmazása sok nő számára komoly lelki megkönnyebbülést eredményez majd, mivel annak köszönhetően megszűnik az az érzésük, hogy egykori bántalmazójuk állandóan követi őket.

Az ötlet egyébként a szomszédos Spanyolországból származik, ahol egy rövid kísérleti időszakot követően a karkötő használatát idén augusztusban az egész országra kiterjesztették. A spanyol hatóságok szerint a szerkezet bevezetése óta a házastársak közötti erőszak miatt bekövetkezett halálozás aránya 14 százalékkal csökkent.

A francia családügyi államtitkár ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a karkötő önmagában nem jelent megoldást, szerinte az erőszakos, sokszor lelkileg sérül férfiaknak lehetővé kell tenni, hogy - a visszaesést elkerülendő - pszichológiai kezelésen is részt vegyenek.