Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hogyan tud együttműködni egy keresztény pártunió és egy liberális párt?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Adócsökkentésre, a gazdaság növekedésének ösztönzésére és a munkanélküliség csökkentésére fókuszálhat az újonnan megalakuló német kormány - mondta az InfoRádiónak a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója. Kiss J. László szerint az eddig is kormányzó jobboldali pártszövetség jobban meg tudja magát értetni az új koalíciós partnerrel, a liberálisokkal, mint az eddigi szociáldemokratákkal.

Sikerült a kormányváltás Németországban, legalábbis a CDU/CSU konzervatív pártszövetség a jövőben a liberális párttal, az FDP-vel köt koalíciót. Ez utóbbi 14,6 százalékos eredményt ért el, míg négy évvel ezelőtt a szavazatok 9,8 százalékát kapta.

Meglepetést okozott a szociáldemokrata párt veresége: az SPD a jelenlegi 23 százalékával 11 százalékponttal rosszabb eredményt ért el, mint 2005-ben.

Kiss J. László szerint bár az eddigi nagykoalíció jelentős eredményeket ért el, számos területen azonban nem tudtak együttműködni a konzervatív uniópártok a szociáldemokratákkal.

A mostani koalíciós partnerek közül a CDU elsősorban szociális szempontokat képvisel, míg az FDP egy radikális adópolitikát valósítana meg, a két párt vezetőinek tehát bőven lesz munkája a koalíciós tárgyalásokon.

Kiss J. László arra a felvetésre, hogyan tud együttműködni egy jobboldali keresztény pártszövetség és egy liberális párt, rámutatott: a német szabad demokrata párt más történelmi keretek között és más funkcióval jött létre, mint a magyar. Sokáig egy szűk gazdasági, piaci érdekeket képviselő párt volt, újabban azonban programja kiszélesedett például oktatáspolitikai vagy a technológiát segítő javaslatokkal. Ezzel megnőtt az érintkezési pont a két politikai erő, azaz a jelenlegi koalíciós pártok között.

A két pártnak már sok közös témája van, például a munkanélküliség problémája, az adórendszer leegyszerűsítésének kérdése, a költségvetés lyukainak betömködése, valamint az egészségügyi reform, amely abbamaradt, és épp ezért az ellátórendszer 2008 óta igen nagy terhet jelent a német társadalomnak.

Hanganyag: Nagy Tamás