Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Aki takarékoskodik a gázzal, azt megbünteti a Gazprom

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A német-orosz gazdasági kapcsolatokra sötét árnyékot vet, hogy a Gazprom energiaipari konszern fontolóra vette: kártérítési igényt terjeszt be az E.ON és az RWE nevű német energiaellátó cégekkel szemben. Hasonló veszély fenyeget azonban más nyugat-európai energiaellátót is.

Az E.ON és az RWE számára a riadót a Kommerszant nevű moszkvai lap cikke fújta meg, amely azt jelentette, hogy a Gazprom kártérítést követel nyugati partnereitől a korábban kötött szerződésekben szereplő minimális mennyiséghez képest elmaradt gázátvételért.

Az általános takarékosság szellemében Nyugat-Európa az év első felében 29 százalékkal csökkentette a gázfogyasztást, és ennek értelmében Németország 44, Olaszország 34, Franciaország pedig 21 százalékkal kevesebb gázt vett át Oroszországtól.

A Kommerszant értesülése szerint a Gazpromnál a harmadik negyedévben sem várnak javulást, ezért csaknem biztosra vehető, hogy az év végén szerződésszegés címén a cég mindhárom országgal szemben jogigénnyel áll elő. A moszkvai energiaipari konszern akár három milliárd euróig terjedő kárpótlást is követelhet.

A téma felmerült, amikor Vlagyimir Putyin orosz kormányfő pár nappal ezelőtt találkozott a nyugat-európai gázipari partnerek képviselőivel. Õk azonban vitatják fizetési kötelezettségüket. Egyebek között arra hivatkoznak, hogy a Gazprom sem fizetett Türkmenisztánnak, noha tavasszal 90 százalékkal csökkentette a gázátvételt. Emlékezettek arra is, hogy Putyin kormányfő Ukrajnának is elengedte a bírságot. A fő érv azonban az, hogy nincs garancia a fogyasztás jövő évi növekedésére, sőt, a jelenlegi helyzet 2013-ig fennmaradhat.

A Kommerszant által idézett szakértők úgy vélték, hogy a Gazprom kénytelen lesz rugalmasságot tanúsítani, annál is inkább, mert a januári orosz-ukrán gázháború idején elmaradt szállításokért maga sem fizetett bírságot.