Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt Belovai István, az egykor a CIA-nak dolgozó magyar hírszerző

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elhunyt amerikai otthonában Belovai István, az egykor az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozó magyar hírszerző.

Belovai Istán alezredes életének 71. évében, hosszú betegség után hunyt el - erősítette meg az MTI-nek a hírt pénteken fia, a Virginiában élő Belovai Tamás.

A londoni magyar katonai attasé hivatal egykori tisztje 1985-ben kémkedésért életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. Göncz Árpád köztársasági elnök 1990-ben megkegyelmezett neki, büntetését 15 évi szabadságvesztésre mérsékelte, és a hátralevő rész végrehajtását felfüggesztette.

Göncz Árpád annak idején amerikai újságíróknak úgy nyilatkozott, nagy politikai nyomás nehezedett rá az Amerikának kémkedő Belovai István és társai megkegyelmezése érdekében. Azt mondta, magánvéleménye szerint a kémkedés puszta ténye elítélendő, ám az a hat esztendő, amelyet büntetésként leült, a politikai fejlemények tükrében bőven elegendő. Hangsúlyozta: nem mentette fel a kémet, hanem kegyelmet gyakorolt.

Belovai István az egykori Magyar Néphadsereg alezredese, azután, hogy szabadulását követően az Egyesült Államokban telepedett le, többször kérte rehabilitációját. Ez azonban máig nem történt meg, a magyar igazságszolgáltatás elutasította a kémkedés vádjával elítélt és hosszú börtönbüntetéssel sújtott, a rendszerváltást követően szabadlábra helyezett férfi ez irányú kérelmét.

A volt hírszerző tiszt - aki Fedőneve: Skorpió című önéletrajzi könyvében írta le saját történetét - azt állította: azzal, hogy szovjet katonai információkat szolgáltatott ki a Nyugatnak, az évekkel később bekövetkezett rendszerváltást szolgálta. A Népszabadság című lapnak adott 1990-es interjújában magát egy hazájáért aggódó, azért kockázatot vállaló, és az egész kontinenst egy atomháborútól megmentő hazafinak állította be.

A Stars and Stripes című amerikai katonai lapnak 2002-ben úgy nyilatkozott: nem bánta meg, amit tett, úgy érzi, helyesen cselekedett, és ha kellene, ugyanúgy járna el, mint annak idején.

Megyesy Jenő denveri magyar tiszteletbeli konzul az MTI-t pénteken úgy tájékoztatta, hogy Belovai István évekig a coloradói Denverben élt. Elmondása szerint az amerikai magyarok egy része pozitívnak ítélte, hogy "a Nyugat és a Kelet közötti harcban (Belovai) a Nyugatot szolgálta és tett valamit a vasfüggöny lebontásáért", és sok amerikai magyar emiatt értetlenül fogadta, hogy Magyarországon nem rehabilitálták.