Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Minden nyolcadik német visszasírja a berlini falat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Húsz esztendővel a berlini fal leomlása után minden nyolcadik német - keleten és nyugaton egyaránt - a fal mielőbbi visszaállítását akarja.

A Leipziger Volkszeitung hétfői számában megjelenő írás idéz a lap megrendelésére végzett reprezentatív fölmérésből, amely szerint a megkérdezettek 12 százaléka nyilatkozott ebben az értelemben. Szemben velük 79 százalék szerint a fal leomlása minden németet boldoggá tett. Kilenc százaléknak vagy nincs véleménye a kérdésről, vagy nem akart nyilatkozni.

A fal hívei közül lényegében azonos számban vannak a nyugaton és a keleten élők, általában munkanélküliek, munkások és a Baloldal pártjára szavazók.

A lipcsei Piackutató Intézet október végén 1008 felnőttet kérdezett meg, akik közül 66 százalék szerint jól sikerült az ország egyesítése; arányuk 55 százalék keleten és 69 százalék nyugaton.

87 százalék mondta azt, hogy jól megy neki az egyesült Németországban - 82 százalék keleten, 88 nyugaton. Mindazonáltal a megkérdezettek 35 százaléka több igazságtalansággal találkozik ma, mint a fal idején, (49 százalék keleten, 32 nyugaton). Minden negyedik ember viszont azt állította, hogy az elmúlt 20 évben romlott az életszínvonala.