Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mától vitázhatnak az egészségügyi reformról a washingtoni szenátusban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megkezdődhet a vita a washingtoni szenátusban a Barack Obama elnök kormánya által szorgalmazott egészségügyi reformról, miután a demokrata pártiak össze tudták gyűjteni az ehhez szükséges szavazatot. A száz szenátorból 60 voksolt a vita megnyitása mellett, 39 ellene, egy republikánus párti szenátor nem szavazott.

A voksolás előzménye, hogy két demokrata párti szenátor bejelentette: meg fogják szavazni a vita megnyitását, de továbbra is az az álláspontjuk, hogy változtatás nélkül nem támogatják a tervezetet. A felsőházi vita a tervezetről november 30-án kezdődik, és legalább három hétig tart. A képviselőház már megszavazta a saját törvényverzióját a reformról. Ha a szenátusban is megszületik egy változat, akkor a kettőt januárban összehangolják, és Barack Obama utána aláírhatja. Az amerikai elnök belpolitikai programja szempontjából meghatározó egészségügyi csomag további 36 millió amerikaira terjesztené ki a betegbiztosítást, amely a következő években a tervek szerint már a lakosság 96 százalékának nyújtana ellátást.