Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

CNN: Obama három éven belül be akarja fejezni az afgán háborút

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Barack Obama amerikai elnök három éven belül be akarja fejezni az afganisztáni háborút - jelentette a CNN kedden kormányzati forrásokra hivatkozva.

A hírtelevízió ezt néhány órával azelőtt közölte, hogy az elnök a West Point katonai akadémián országos televíziós beszédben ismerteti, milyen Afganisztán-stratégiát választ.

A CNN értesülése szerint az Obama-kormány 30 ezer új katonát küld az ázsiai országba, a csapatokat az elkövetkező fél év során fogják telepíteni. A The Washington Post és a Politico lap on-line kiadása, szintén kormányzati értesülés alapján, 34 ezer fős erősítésről tud, az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszáma ezzel meghaladná a 100 ezer főt.

A CNN szerint egy névtelenséget kérő vezető kormányzati tisztviselő elmondta: az első tengerészgyalogos egységek már karácsonyra megérkeznének Afganisztánba, és az új erők telepítése jövő nyárig befejeződne.

Obama - akárcsak elődje, George Bush a 2007-ben végrehajtott 20 ezer fős iraki csapaterősítéssel - arra törekszik, hogy a megnövelt létszámú katonai erővel visszaszorítsa a kormányellenes felkelőket. A cél a nagyobb települések védelme az ország nyugtalan déli és keleti térségében.

Obama - aki 92 napot fordított az afganisztáni helyzet áttekintésére és az új stratégia kialakítására - állítólag a csapaterősítést szigorúan össze fogja kapcsolni a távozási stratégiával, egy csapatkivonási menetrenddel. Az elnök fel fog vázolni egy hozzávetőleges menetrendet néhány időpont megjelölésével arra vonatkozóan, hogy az amerikai katonai küldetés mikor, milyen ütemben fejeződne be.

Robert Gibbs elnöki szóvivő úgy nyilatkozott az ABC News hírtelevíziónak, hogy az amerikai erők - amilyen gyorsan csak lehet - át akarják adni a biztonsági feladatokat az afgán erőknek. Hozzátette, Amerika nem vállalhatja el az afgán nemzetépítés feladatát, az amerikai katonai jelenlét nem lehet meghatározatlan idejű elkötelezettség.