Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Blair: \"mindenképpen el kellett távolítani Szaddámot\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tony Blair szerint helyes döntés lett volna eltávolítani Szaddám Huszein néhai iraki elnököt még akkor is, ha nem lettek volna hírszerzési értesülések a Huszein-rezsim tömegpusztító fegyvereiről.

Az előző brit kormányfő a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott - részleteiben már szombaton ismertetett - interjúban nyíltan kijelenti: az e fegyverek létezését valószínűsítő értesülések nélkül "más érveket kellett volna alkalmazni" az iraki katonai beavatkozás igazolására.

Az iraki háború ügyében eddig két vizsgálat zajlott le Nagy-Britanniában, és jelenleg folyik a harmadik.

Az első vizsgálat azt volt hivatva feltárni, hogy milyen körülmények vezettek David Kelly professzornak, Nagy-Britannia vezető mikrobiológiai szakértőjének, a védelmi minisztérium egykori iraki fegyverzetügyi főtanácsadójának öngyilkosságához.

Kelly 2003 nyarán, a háború kezdete után néhány héttel vetett véget életének, miután kiderült: ő volt a forrása a BBC rádió egy riportjának, amely szerint a brit kormány az információ hamis voltának tudatában tett közzé egy hírszerzési dossziét az állítólag "45 perces bevetési készültségben lévő" iraki tömegpusztító fegyverekről.

Az öngyilkosság hátterét kivizsgáló bizottság gyakorlatilag teljesen felmentette - a bírálók szerint "tisztára mosta" - a kormányt, és szinte minden felelősséget a BBC-re hárított.

Egy évvel később egy másik, a háború előtti hírszerzési tevékenységet vizsgáló független bizottság megállapította, hogy Iraknak az invázió kezdete előtt már szinte biztosan nem volt érdemi mennyiségű vegyi vagy biológiai fegyvere bevethető állapotban. Ez a jelentés is felmentette azonban a kormányt a tudatos félrevezetés vádja alól.

Blairt - aki 2007-ben távozott tisztségéből - mindazonáltal e vizsgálat óta sokan vádolják azzal, hogy a brit parlament félrevezetésével vitte háborúba az országot.

A volt miniszterelnök ugyanakkor a vasárnapi BBC-interjúban kijelenti: akkor is helyes döntésnek tartotta volna Szaddám Huszein eltávolítását a hatalomból, ha annak idején biztosan tudja, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei. "El nem tudom képzelni, hogy jobb helyzetben lennénk, ha (Huszein) és két fia még mindig hatalmon lenne" - mondja Tony Blair a BBC-műsorban.

Arra a kérdésre, hogy valóban az iraki tömegpusztító fegyverek létének feltételezése volt-e a fő tényező a háború megindításáról szóló döntésben, Blair kitérően azt mondja: a fő tényező az volt, hogy Szaddám Huszein fenyegetést jelent a térségre, és "ennek egyik aspektusa a tömegpusztító fegyverek fejlesztése volt".

Nagy-Britanniában jelenleg újabb vizsgálat folyik az iraki háború hátterének teljes feltárására, és a vizsgálóbizottság - várhatóan 2010 elején - meg fogja hallgatni Blairt is.