Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Svédországban árusítják az észak-koreai farmert

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Beindult a farmerdiplomácia: az Észak-Koreában gyártott nadrágok nagy sikert arattak Svédországban, ahol igen drágán adják a vevőknek a kuriózumnak számító farmereket.

Folyamatosan jöttek a vásárlók - állítja Tor Rauden Kaellstigen, a NoKo Jeans munkatársa. Ez az a cég, amely vállalta, hogy egy ideiglenesen működő áruházban árusítja az Észak-Koreában készült farmereket.

Közel 1100 nadrágot kezdtek el árusítani, darabját 1500 svéd koronáért (vagyis több mint 40 ezer forintért), és az eladók szerint már csak néhány nadrág maradt az üzletben.

A teljesen mértékben Észak-Koreában előállított farmerokat a tervek szerint december 5-én egy trendi stockholmi üzletben, a PUB-ban kezdték volna árusítani, ám a bolt vezetősége kihátrált, azzal az indokkal, hogy nem akarnak politikai vitába keveredni.

A Noko Jeans kapott az alkalmon, és vállalta az árusítást. A nadrágok feketék, mivel az észak-koreaiak az amerikai életérzéshez kapcsolják a kék farmert, ezért a külvilágtól elszigetelt országban az tabunak tartják.

A farmer viselete egyébként nem engedett a kommunista országban, amelyet a Nyugat gyakran vádol az emberi jogok megsértésével, kínzással és kényszermunka alkalmazásával.